A mintegy kétezer-hétszáz négyzetméter alapterületű csarnok mintegy kilencszáz négyzetméterén felhalmozott szemét ég – írja a ripost.hu.
Hétszáz négyzetméteren égett a marcali hulladéklerakó
Egy nyitott hulladéktároló szigetelése és a tárolóban lévő hulladék kapott lángra, és égett több, mint hétszáz négyzetméteren kedd este Marcali külterületén, a 6805-ös út mellett. A tűz megfékezésére több egységet és egy erőgépet is bevetettek – a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint.
Illegális hulladéklerakót számolnak fel Veszprém határában (vehir.hu)
Több mint 8000 köbméter hulladék található a VERGA Zrt. által kezelt területeken, illetve az azokon található illegális hulladéklerakókon – az Erdőgazdaság most arra készül, hogy ezeket felszámolja, elsőként a Központi Lő- és Gyakorlótér szélén található lerakóval kezdve.
A királyszentistváni szeméttelep bezárásáért tüntettek (veol.hu)
Újra üzemel a királyszentistváni hulladéklerakó (veol.hu)
Csütörtöktől ismét a királyszentistváni telephelyre szállítják a térségből a hulladékot, – írja az üzemeltetőre hivatkozva a veol.hu. A hulladékkezelőben augusztus 10-én, szombaton ütött ki tűz, amelynek eloltása két napig tartott. Bővebben…
Tízezren élnek orrfacsaró bűzben a Balatonnál (mno.hu)
Mintegy tízezer ember életét keseríti a Veszprém megyei Királyszentistván határában felépült hulladéklerakó, amely Veszprém megye 158 települését szolgálja ki. Bővebben…