Másodszor szerveznek építőtábort a Kis-Balatonnál (mti)

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Nyuduvizig) és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNP), valamint a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány szervezésében középiskolások részvételével másodszor szerveznek építőtábort a Kis-Balatonnál, ahol környezetvédelmi, vízügyi ismereteket is szerezhetnek a diákok – mondta el a program szerdai, zalavári sajtótájékoztatóján a helyszínül szolgáló zalaszabari Holnapocska Tábor alapítója. Bővebben…

Szlovén és magyar fiatalok tábora Zalaszabaron (zaol.hu)

A tanév beköszöntével is gyermekzsivajtól hangos a Holnapocska- tábor, ahol ezúttal ötven szlovén és magyar fiatal szerez életre szóló élményeket. A gyermekek egy határon átnyúló projekt jóvoltából töltenek hat, színes programokkal teli napot a zalaszabari táborban. Czirákiné Pakulár Judit, a Holnapocska Közhasznú Nonprofit Kft. projektmenedzsere felidézte: a Go in Nature elnevezésű program 2017-ben indult öt résztvevővel, köztük szlovén partnerekkel. Bővebben…

Évente kétszázezer embert érnek el a nemzeti parkok nevelési programjai (mti)

Évente mintegy 200 ezer embert érnek el a nemzeti parkok környezeti nevelési programjai, az igazgatóságok országszerte 15 erdei iskolát is működtetnek – ismertette az Agrárminisztérium természetvédelemért és környezetügyért felelős államtitkára kedden a Kis-Balatonnál.

Festéshez készítik elő a Fekete István-emlékház ablakait diákok az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Szabadics Alapítvány és a Szabadics Zrt. első, középiskolások számára szervezett kis-balatoni építőtáborában, a Holnapocska Táborban a Diás-szigeten, Keszthely közelében 2018. augusztus 28-án.
MTI Fotó: Varga György

Bővebben…