„Csókosok” lettek a gólyák, otthont teremtenek nekik a szakemberek (BfNP)

Megújult otthon várja a visszatérő gólyákat a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNP) Nyugat-Zalai Tájegységében. A szakemberek javában munkálkodnak, hogy a gólyafészkek megfelelő állapotban várják vissza lakóikat. Az általuk szükségesnek ítélt beavatkozásokban az E.ON Dél-dunántúli és Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. munkatársai is együttműködnek – számolt be honlapján a nemzeti park, amely szívesen veszi a lakosság segítségét fészekalapok készítéséhez fűzfa vesszők vagy a szőlő metszése után keletkező venyige gyűjtésében.

Bővebben…

Több dunántúli hálózati ponton avatkozott be a gólyák biztonsága érdekében az E.ON

A gólyák augusztusi vonulását követő őszi és a téli időszakban tud az E.ON Hungária Csoport a madarak zavartatása nélkül beavatkozni a hátrahagyott fészkek környékén, ezért jellemzően erre az időszakra esik a legtöbb madárbarát hálózati átalakítás is. Azt, hogy pontosan hol kell a madarak érdekében beavatkozni, azt az E.ON és a nemzeti parkok, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei közösen határozzák meg, és mindig a helyi igényeknek megfelelően, a szakemberek által jóváhagyott technológiát alkalmazzák a hálózaton.

Bővebben…

Több mint 2800 madárpárnak adhatnak otthont az E.ON fészektartói

Gólyafészek-tartókkal, hálózati átépítésekkel és innovatív madárvédelmi eszközökkel teszi biztonságosabbá a madarak számára energiahálózatát az E.ON Hungária Csoport. Az idén 34 helyen telepítettek új fészektartókat, így több mint 2800 madárpárnak adhatnak otthont az energiacég eszközei. Az E.ON a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (MME) és a nemzeti parkok szakembereivel működik együtt a madárvédelmi beavatkozások kapcsán. Az újra Magyarországra érkező gólyákat több mint 2800 fészektartóval várják az E.ON dunántúli és pest megyei áramhálózatán – olvasható az E.ON Hungária Csoport MTI-hez eljuttatott közleményében.

Bővebben…

Érkeznek a gólyák, több ezer fészektartó segíti a költést (tvkeszthely.hu)

Magas fákra, kéményekre, helyenként templomtornyokra, napjainkban pedig – az urbanizálódás, a fejlődés következményeként – leginkább villanyoszlopokra építi fészkét a fehér gólya. A téli időszakban melegebb éghajlatra költöző, majd tavasszal hazánkba is visszatérő madár fészeképítésére az ember nem csak negatív hatással bír. Az áramszolgáltató például a villanyoszlopokra telepített fészektartókkal segíti a gólyák védelmét.

Bővebben…

Elkezdődött a gólyafészkek karbantartása Zalában (kanizsaujsag.hu)

Elvonultak a gólyák, a szakemberek nekiálltak a fészkek karbantartásának. A hatalmas „építmények” sok esetben sérültek, helyenként az áramellátás biztonságát is veszélyeztethetik. Az áramszolgáltató és – Nagykanizsa környékén – a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai közösen végzik e tevékenységet – számol be a kanizsaujsag.hu. Bővebben…