A 2014-ben kezdődött és 2021-ben zárult hat foglalkoztatási paktum folytatásaként egy új, Foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködés Somogy megyében elnevezésű program született a Somogy Megyei Önkormányzat és a Kormányhivatal között.
A diákmunkában a néhány napos „tűzoltástól” egészen az élethivatásig terjed a skála (zaol.hu)
A Meló-Diák Iskolaszövetkezet kimutatásai szerint az elmúlt évben száznegyven cégnél nagyjából ezer diák dolgozott Zala megyében. A foglalkoztatási forma népszerűsége nagy és növekszik, elsősorban a rugalmassága miatt.
A jó hírnek is kell cégér: tapasztalatok az asztalon (sonline.hu)
Foglalkoztatási témában tartottak térségi vállalkozói fórumot kedden délelőtt Siófokon.
Novemberben tovább csökkent az álláskeresők száma (mti)
A nyilvántartott álláskeresők száma 5,5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a novemberi zárónapon 243 900 álláskereső szerepelt, több mint 14 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
Család és karrierpont Keszthelyen: egyensúlyban a család és a munka (zaol.hu)
Atipikus foglalkoztatási lehetőségek megtalálásában – például részmunkaidő vagy távmunka -, képzésekkel, baba-mama programokkal segíti a Keszthelyen és térségében élő nőket a csütörtökön átadott Család és karrierpont. A Fő téren található iroda célja, hogy javítsák a nők munkaerőpiaci helyzetét, megvalósuljon a család és a munka egyensúlya.
Akció a feketemunka ellen: zsebbe fizetni már kevésbé divat (sonline.hu)
Somogyban a legtöbb feketén foglakoztatott dolgozót az építőiparban találták, a vendéglátás – 23 százalékos részesedésével – dobogós helyen van. A nyár előtt újabb ellenőrzésekre számíthatnak a vállalkozások.
Ősztől Siófokon indul másodikként hajós képzés az országban
A „Szakmák éjszakája 2018” rendezvénysorozat hivatalos megnyitójának keretében 2018. április 13-án bejelentette a Siófoki Szakképzési Centrum és a BAHART vezetője a hajós képzés őszi indulását Siófokon. Első lépcsőben érettségire épülő felnőttképzésként indul az oktatás, de a cél mindenképp egy hajós technikus szakgimnáziumi osztály indítása – olvasható a BAHART (Balatoni Hajózási Zrt. ) közleményében.