A DRV Zrt. is segíti a balatongyöröki strandvízszennyezés okának mielőbbi kiderítését

A fürdőzők által kevésbé látogatott balatongyöröki Szépkilátó Strandon a Balaton-víz ismeretlen eredetű bakteriális szennyeződése miatt június 19-én életbe lépett fürdési tilalommal kapcsolatosan, annak az eshetőségnek a megállapítása vagy kizárása érdekében, hogy okozhatja-e egy, az általuk üzemeltetett szennyvízhálózaton esetlegesen kialakult hiba a vízminőségromlást, folyamatban van a szennyvízátemelők és a hozzájuk tartozó nyomóvezetékek ellenőrzése a környező szennyvízszakaszon, különös tekintettel a csapadékelvezető árkok keresztezéseire – közölte közösségi oldalán a Dunántúli Regionális Vízművek Zrt. Az intézkedés csak a Szépkilátó Strandot érinti, a népszerű és sokakat vonzó községi strandon továbbra is jó a vízminőség, így az jelenleg is látogatható.

Bővebben…

Víz Világnapja: programok a Dunántúli Regionális Vízmű szervezésében

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. ezúttal is több településen készül változatos ismeretterjesztő és szórakoztató programokkal a víz világnapjának megünneplésére. A központi rendezvényen március 21-én a Buborék együttes koncertjével, kézműves foglalkozásokkal, vizes játékokkal és izgalmas interaktív bemutatókkal várják az érdeklődőket Siófokon, a Fő téren. A segíteni szándékozók véradáson is részt vehetnek a világnap hetében, 24-étől pedig megtekinthetők a vállalat létesítményei a nyílt napok keretében.

Bővebben…

A Balaton és térsége ivóvízellátásának modernizációja – projektbemutató az előkészítésről

A Balaton és térsége ivóvízellátásának modernizációját előkészítő projektről tart bemutatót a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. 2024. december 11.-én 13:30-tól Balatonalmádiban, a Pannónia Kulturális Központban (8220 Balatonalmádi, Városház tér 4.) – derül ki a szervezők meghívójából.

Bővebben…

DRV: Aktuálissá vált a vízmérők felkészítése a téli hónapokra

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) felhívja ügyfelei figyelmét, hogy a tél közeledtével esedékessé vált a házi vízvezetékhálózatok karbantartása és a vízmérők téliesítése, amelyről a felhasználóknak kell gondoskodniuk. Amennyiben elmulasztják, a fagyok által megrongált vízmérők cseréjének és az elfolyt víznek a költsége is a felhasználókat terheli. Elővigyázatossággal és rendszeres ellenőrzéssel azonban megelőzhető a baj és a pluszkiadás.   Bővebben…

Illegális esővíz elvezetések – gondot okoznak a Balatonnál is (sonline.hu)

Az esővíz és a szennyvíz két külön rendszeren keresztül kellene, hogy eljusson a végső helyére. Az esővíz a csapadékvíz-elvezető csatornákba ömlik, míg a szennyvíz a fürdőszobákból és konyhákból érkezik, és tisztítás után a természetbe jut. Amikor az esővíz a szennyvízcsatornába ömlik, túlterheli a rendszert, főleg az esős időben. Ez akár oda is vezethet, hogy a szennyvíz az utcára ömlik. Leginkább a frekventált, üdülőövezeti területeken fordultak elő szabálytalanságok – írja a sonline.hu a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-től (DRV) kapott információk alapján.

Bővebben…