Miközben a Debreceni Egyetem meghirdette a szeptemberben a siófoki campuson indítani tervezett képzéseit és kedden tájékoztatót is tartott a KIMK-ben, ugyanazon a napon a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékes osztálya lezárta a campusépület bérbeadása kapcsán tavaly júniusban indított nyomozását és megállapította: nem történt bűncselekmény, a város jogszerűen kötött szerződést a Debreceni Egyetemmel.
Siófok legutóbbi testületi üléséről: campus, fürdő, támogatás, jogorvoslati eljárás kezdeményezése
Nem kapott bizottsági helyet a roma önkormányzat jelöltje Siófokon (sonline.hu)
A roma kisebbségi önkormányzat nem kap bizottsági helyet, hogy részt vehessenek az új siófoki képviselő-testület munkájában. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere elutasította Nádas Norbert képviselő javaslatát, hogy a helyi Roma Kisebbségi Önkormányzat delegálhasson egy tagot a Humán és Sport Bizottságba.
Kaliforniából érkeztek cserediákok Siófokra
A cserediák program keretében ezekben a napokban a kalifornai Walnut Creek-ből érkezett kilenc diák és két kísérő tölti napjait Siófokon, a fogadó intézmény idén a Beszédes József Általános Iskola. A helyi diákok és két kísérőjük jövő áprilisban utaznak Walnut Creek-be, Siófok testvérvárosába.
Tizedére csökkent a bűncselekmények száma Siófokon (siofok.hu)
Siófoki modellként emlegetik az Országos Rendőr-főkapitányságon a Petőfi sétány közbiztonságának javítását célzó közös rendőrségi-önkormányzati erőfeszítéseket, eredményeket – hallotta a Somogy vármegyei rendőrfőkapitánytól, Molnár Gábor tábornoktól a siófoki polgármester.
11,6 milliárdos Siófok költségvetése (siofok.hu)
Egyhangú szavazással fogadta el a város idei költségvetését februári ülésén a siófoki képviselő-testület, mely egyebek között arról is döntött: új, kiemelt parkolási díjövezetet hoznak létre a szezon hónapjaira – írja a siofok.hu. Romaösztöndíjat vezetnek be, és emelik a Balaton Táncegyüttes támogatását. Bővebben…
Távozik a siófoki Balaton-parti Kft. ügyvezetője
Várkonyi Csaba a siófoki önkormányzat 100 %-os tulajdonában lévő Balaton-Parti Kft. ügyvezetője –egyoldalú jognyilatkozattal- bejelentette, hogy az ügyvezetői beosztásáról lemond – közölte Siófok polgármestere.
Folytatódnak a fakivágások, kiállítóhely lehet a Víztorony Siófokon
Várhatóan 100 millió forint önkormányzati támogatást igényel a nyári szezon kezdetéig a városi „mentőöv” nélkül már március végére fizetésképtelenné váló Balaton-parti Kft., folytatódik a balesetveszélyes fák kivágása (de a tavaly kivágott 220 fa pótlásaként 291-et ültetnek), továbbá kiállítóhely lehet a Víztorony – derült ki a képviselő-testület januári ülésén.
Tiltakozás a siófoki postabezárások ellen
November 12-től bezárja a Magyar Posta (több száz másik magyarországi postahivatallal együtt) a Siófokhoz tartozó kiliti és a széplaki postát is, a kiadott közleményük szerint energiatakarékossági okokból, ideiglenesen. A város polgármestere szerint felháborító, „az arcátlanság határát is túllépte” az egyeztetés nélkül meghozott döntés, ezért levelet írt a Posta vezérigazgatójának – derül ki a siofok.hu írásából.
A nyáron már hatályba léptetnék az új siófoki sétányrendet (Siófoki Hírek)
Korábban a siófoki képviselőtestület 9 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett új rendeletet alkotott a Petőfi sétány és környéke üzleteinek éjszakai nyitvatartási rendjéről. A változásokat a többség pozitívan fogadta, ám akadtak, akik felháborodtak amiatt, hogy a városvezetés nagyobb rendet, tisztaságot szeretne. Dr. Lengyel Róbert polgármester már nyáron életbe léptetné az új rendeletet.