„Aliga Trianonja” – áll az Aligai Fürdőegyesület (AFE) közleményében, amelyben kifejtik, milyen nagy közterületvesztést és egyéb károkat okozott és még okozhat, hogy egy 2018-as kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a Club Aligán tervezett beruházásokat. Az említett 141/2018. (VII. 27.) számú kormányrendeletet idén szeptemberben módosították, ami az AFE álláspontja szerint szintén ellentétes a falu érdekeivel, sőt magánérdeket szolgál.