Százak tekertek át az új Fonyód-Csisztafürdő kerékpárúton (sonline.hu)
A Fonyód és Buzsák-Csisztafürdő közötti új kerékpárút átadása új korszakot nyit nem csak a térség turizmusában és közlekedésében, de a mindennapi életben is – írja a sonline.hu.
Elkészült a Csisztai kerékpárút déli szakaszának fejlesztése
A projekt célja egy települési és településközi kerékpáros hálózat kialakítása volt Fonyód – Buzsák-Csisztapuszta (Csisztafürdő) között. A létesítmény elsősorban a foglalkoztatási célú mobilitást segíti elő a városon belül és települések között egyaránt.
(Forrás: Fonyód Város Önkormányzata)
Komoly burkolatot kapott és újra járható a Fonyód-Csisztafürdő közötti út
Több évtizedes térségi álom valósult meg azzal, hogy új burkolatot kapott és teljes hosszában megnyílt a közlekedők előtt egy vegyes használatú, vagyis személygépkocsival is járható kerékpárút Fonyód-Csisztafürdő között, miután az út déli szakaszának fejlesztése is lezárult. Év végéig még tereprendezés és kisebb munkák folyhatnak, de minden akadály elhárult, a tiltó táblák lekerültek, így az úton újra szabad közlekedni, a kerékpárútnak megfelelő 30-as sebességkorlátozással – derül ki a fonyod.hu tájékoztatásából.
Megkezdődik a Fonyód-Buzsák-Csisztapuszta kerékpárút fejlesztése
A projekt célja egy települési és településközi kerékpáros hálózat kialakítása Fonyód – Buzsák-Csisztapuszta (Csisztafürdő) között. A létesítmény célja elsősorban a foglalkoztatási célú mobilitás elősegítése városon belül és települések között egyaránt. Fonyód jelentős mértékű foglalkoztatási kapacitást biztosít a térségben, továbbá Buzsák-Csisztapuszta (Csisztafürdő), szintén foglalkoztatást biztosító fogadó területe kerül most közvetlenül összekapcsolásra, a munkaerő áramlása a települések között kétirányú – közölte Fonyód Város Önkormányzata.
A Balatonfenyvesi Kisvasúton lehet ország- és vármegyebérlettel utazni (portfolio.hu)
A MÁV-START Zrt. által üzemeltetett Balatonfenyvesi Gazdasági Vasúton, azaz Balatonfenyves és Somogyszentpál, valamint Balatonfenyves és Csisztafürdő állomás között is lehet majd az ország- és vármegyebérlettel utazni.
Csiszta Fürdő is szóba került a parlamentben
Fontos lenne növelni a Balatonhoz legközelebb eső termálfürdő, a Fonyód közelében találtható, egész évben nyitva levő Csiszta Fürdő kapacitását, ennek érdekében szólalt fel az Országgyűlés hétfői ülésén egy képviselő. Kérdésére azt az ígéretes választ kapta, hogy turizmusstratégiában jelentős cél a gyógyfürdők fejlesztése. (A fürdő november végéig 9-18 óra között, december 1-től 11-17 óra között tart nyitva)
Több lesz mint kerékpárút: Fonyód és Csisztafürdő között épül (MTI/HírBalaton)
Megkezdődött a 470 millió forint támogatást nyert Fonyód-Csisztapuszta (Csisztafürdő) közötti, a Balatoni Bringakörhöz csatlakozó mintegy 10 kilométer hosszú bicikliút kiépítése, az út egy részét mezőgazdasági gépek és gépjárművek is használhatják majd – mondta Hidvégi József, Fonyód polgármestere az MTI-nek szombaton. A várhatóan jövőre elkészülő kerékpárút összeköti majd a Balatoni Bringakört a Buzsák-Somogyvár között tavasszal átadott bicikliúttal. Az első ütem építése miatt szeptembertől teljesen lezárják a Csisztai utat.
Megkezdődik a Fonyód-Csisztafürdő kerékpárút északi szakaszának fejlesztése
Megkezdődik a Fonyód-Buzsák-Csisztapuszta (Csisztafürdő) kerékpárút fejlesztés, ami az út Fonyód és az M7-es autópálya közötti, északi szakaszát érinti, és 125,7 millió forintos támogatással valósul meg – áll a fonyódi önkormányzat sajtóközleményében. A most fejlesztésnek induló szakasz mellett a további szakaszok közbeszereztetése is megkezdődött.
Egy hónapra lezárták a buzsáki Csisztai útat
A dél-balatoni Buzsák a közösségi oldalán tudatta lakóival és vendégeivel, hogy a Csisztai útat lezárták. Fonyód felől a Boros kastélytól már nem lehet közlekedni, a buzsáki oldalon pedig Csisztafürdőnél zárták le az utat, várhatóan egy hónapig.