Újszülöttet találtak egy fonyódi buszmegállóban (FRISSÍTÉS – feladta magát az anya)

Épségben a kórházba került az az újszülött kislány, aki életét egy lakossági bejelentésnek, a somogyi rendőrök gyors közbelépésének, és a mentőszolgálat szakszerű ellátásának köszönheti – közölte kedden délután a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. Frissítés: L. Marianna 2021. október 13-án feladta magát a megyei rendőr-főkapitányságon, ahol a nyomozók emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették – közölte a rendőrség. 

Bővebben…

Közel az összes keszthelyi buszmegálló megújul az év végéig – videó (Keszthelyi Televízió)

A héten kezdték elbontani több buszváró felépítményét, az első ütemben 16 régi várót alakítanak át, emellett 11 olyan megállóba is építenek új, korszerű és biztonságos várót, ahol eddig nem volt. Nagy Bálint, Keszthely polgármestere hangsúlyozta a kivitelező hirdetési lehetőséget kap az újonnan telepítendő City Light reklámtáblákon, így a beruházás nem jár plusz költséggel az önkormányzat számára – írja a tvkeszthely.hu.

Bővebben…