Ismét „Három Templom Kultúr Utca” Balatonszepezden

A Balatonszepezden tavaly első alkalommal – nagy sikerrel megrendezett – „Három Templom Kultúr Utca” kulturális fesztivált idén ismét megrendezik. A település célja, hogy a község lakói és az ide látogatók számára sokrétű, színvonalas kulturális élményt biztosítson. Értékőrző, ingyenes programok keretében mutatják be helyi kulturális és egyéb sajátosságokat; kiállítások, komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók, kirakodó vásár színesíti a programot. A gyermekeket is színes programok várják – áll a település közleményében.

Bővebben…

Sikeresek a strandfelújítások Balatonszepezden (veol.hu)

Nettó 86 millió forintból, a legnagyobb fejlesztés Balatonszepezden, a Központi strandon történt. Ebből a költségből, 26 millió forint saját erőből büfét építettek a fürdőhelyen, mely a közösségi összefogás egyik szép példája, hangsúlyozta Bíró Imre, Balatonszepezd polgármestere a minapi nyári szezonnyitó rendezvényen, ahol ebből az alkalomból virágkoszorút dobott a Balatonba.

Bővebben…

Itt lehet csatlakozni – Összefogás a Balatonnál az orosz-ukrán háborútól menekülők megsegítésére

Számos Balaton parti város, civil szervezet indított folyamatos gyűjtést az orosz-ukrán háborúból menekülő családok megsegítésére. Többen szállást, fuvart, ellátást ajánlanak, emellett leginkább pénzadományokat, tartós élelmiszert, valamint ruhaneműt várnak. Tihany, Balatonföldvár, Balatonlelle, Balatonfüred, Felsőörs, Pápa, Révfülöp, Keszthely, Szentantalfa mellett a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata is felajánlotta segítségét. Az alábbi cikkben a kezdeményezések, gyűjtőpontok!

Bővebben…

A Balatontól a legnagyobb írói műhelyekig – huszonöt éve hunyt el Berta Bulcsu (Magyar Nemzet)

Könyveiben a Balaton-környéki települések és helyi társadalmak világának szocializmuskori átalakulása mellett a huszadik század második felében alkotó jeles magyar írók műhelyeit is bemutatta. 1997. január 19-én Budapesten hunyt el a háromszoros József Attila-díjas író, szerkesztő, publicista Bertha Bulcsu.

Bővebben…