Szüreti fesztivál Balatonfüreden (balatonfured.hu)

Háromnapos szüreti fesztivált rendeznek Balatonfüreden október 6-8 között látványos felvonulással, borlovagrend avatással, kulturális programokkal. A parton vásár és gasztronómiai élmények várják a vendégeket. 

 

A hagyományos felvonulás október 7-én, szombaton, 14.30- kor indul a Szent István tértől, a szokásos útvonalon, a Kisfaludy Színpadig. A borlovagrendek menetét gólyalábasok, zászlóforgatók, diákok, több néptánccsoport, hintók és lovasok kísérik. A felvonulás útvonalán ezúttal is 25 borász borkóstolóval kínálja a résztvevőket. Újdonság, hogy a menetben idén fúvós zenekarok is részt vesznek, Gyuláról, Vácról, Ócsáról érkeznek a zenészek.

Lesz kirakodóvásár, gyerekprogramok, előadások, koncertek, máglyagyújtás, must és borkóstoltatás, a Rizling Generáció jóvoltából bárki, aki kedvet érez, kipróbálhatja a szőlőpréselést is. Vasárnap, igazodva az igényekhez, népi játszópark várja a gyerekeket a sétányon.

A rendezvényen megemlékeznek arról is, hogy harminc évvel ezelőtt kapta meg Balatonfüred a szőlő és a bor nemzetközi városa címet.

Újdonság, hogy szombaton ezúttal három füredi étterem kitelepül a Kisfaludy Színpadhoz, a hagyományos magyar konyha ételeit kínálják majd. A szüreti felvonulás is látványosabb lesz, a szokásos felvonulók mellett több új csoport, például néptánc együttesek, gólyalábasok, a langaléta garabonciások is részt vesznek a menetben. A fúvós zenekarok a Gyógy téren, az Ady Endre utcai vasúti átkelőnél illetve az áruháznál is térzenét adnak, amikor hozzájuk ér a menet, akkor pedig csatlakoznak a felvonulókhoz – nyilatkozta a balatonfured.hu kérdésére Schmidtné Kositzky Anett a fesztivált szervező Füredkult Kft. igazgatója, aki hozzátette: a szüreti menetbe természetesen a nézők közül is bárki bekapcsolódhat.

A rendezvényen ezúttal a város süteménymestereit is keresik. A versenyre bárki jelentkezhet, aki úgy gondolja, hogy süteményei a családon kívül másoknak is érdekesek lehetnek. A süteménysütő versenyre nagymamák, asszonyok, lányok és szorgos kezű férfiak egyaránt jelentkezhetnek. Egyetlen feltétel van csak: a sütemény valamilyen formában tartalmazzon szőlőt.

 

A Füredi Szüret részletes programja:

OKTÓBER 6. péntek
10.00-23.00 Borfalu és kézműves vásár a Kisfaludy Színpad mellett
17.00 Verbunk Veszprém Népi Koncertzenekar koncertje

OKTÓBER 7. szombat
10.00-23.00 Borfalu és kézműves vásár
12.00-18.00 Népi játszó park – fa körhinta, népi ügyességi játékok
15.00-18.00 Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület játszóházai
15.30-18.00 Mustkészítés, préselés kipróbálása – a Rizling Generációval (Vásárcsarnok)
14.15 Felvonulók gyülekezője a Vásárcsarnok parkolójában
14:30 Ünnepélyes megnyitó (Szent István tér)
Köszöntő: Bóka István polgármester, szőlőharang szentelés. közreműködik: Verbunk Veszprém Népi Koncertzenekar, Egyed Katalin ének
14.30 Szüreti Felvonulás
Útvonal: Szent István tér – Ady Endre utca – Jókai utca – Blaha utca – Kisfaludy utca – Tagore sétány – Kisfaludy színpad. Felvonulnak: Sellő tánccsoport, Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara, Borlovagrendek, Reformkori Hagyományőrzők, Fresco Bello zászlóforgató csoport, általános-, és középiskolások, Langaléta Garabonciások, Balatonfüred Néptánc Együttes, gólyalábasok, zászlóforgatók, Koloska Senior Néptáncegyüttes, Rezeda Néptánccsoport, hintók, lovasok, lovas kocsik
A felvonulás útvonalán 25 borász borkóstolóval kínálja a résztvevőket.
14.00-15.15 Szomszédolás – Népdalkörök bemutatói: Hagyományőrző-Ajka, Sirály-Alsóörs, Csobánc-Tapolca-Diszel, Őszidő-Tótvázsony, Magyar Tenger-Zánka, Kék Balaton – Balatonfüred, Balatonfüredi Rézhúros Citera Együttes Kisfaludy színpad
16.00 Borrendek bemutatás és Borlovagrendi avatás
17.00 Szomszédolás Népdalkörök és a Balatonfüredi Rézhúros Citera Együttes közös műsora
Balatonfüred Néptánc Együttes, Soós Csaba és zenekara, MASZK színház előadása
18.00 Balatonfüred sütimestere verseny eredményhirdetése
19.00-20.30 A Banda – népzenei koncert és táncház
20.30 Máglyagyújtás – tánccal, énekkel

OKTÓBER 8. vasárnap
10.00-20.00 Borfalu és kézműves vásár
11.00-17.00 Népi játszó park – fa körhinta, népi ügyességi játékok Kisfaludy színpad
15.00-16.00 Boombatucada dob-együttes
16.00-17.00 Frisson Zenekar koncertje