Felújítják a keszthelyi Reischl-sörházat, szövetkezeti bolt is lesz a műemlékegyüttesben

Megkezdődik Keszthely nagy múltú belvárosi műemléképületnek, a Reischl-család egykori sörházának felújítása. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán elnyert 850 millió forintos európai uniós támogatás segítségével megvalósuló beruházás kivitelezői szerződését csütörtökön ünnepélyes keretek közt írták alá. Az egykori sörgyár adhat majd otthont a helyi mezőgazdasági termelők piacra jutását támogató szövetkezeti boltnak. Az önkormányzat a beruházáshoz szükséges infrastruktúra kiépítésére 249,73 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert – derül ki a város közleményeiből.

A keszthelyi városházán tartott projektnyitó rendezvényen Ruzsics Ferenc polgármester hangsúlyozta: a lakosság régi vágyát is teljesítve egy kihasználatlan, funkcióját vesztett, leromlott állapotú ipari műemléki épületegyüttest újítanak meg a projekt jóvoltából, mely ezáltal a keszthelyi városközpont új ékessége lehet.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló fejlesztés során lehetőség nyílik a sörház és a kapcsolódó alulhasznosított területek teljes körű rekonstrukciójára, amelynek eredményeképpen helyreállított épületben új, sokfunkciós, kereskedelmi-szolgáltató és közösségi terek létesülnek, melyek széles célcsoportokat lesznek képesek kiszolgálni. A sörház belső udvarát is rendezik, a romos épületmaradványok elbontásával zöldterületet alakítanak ki. A projekt emellett megteremti a keszthelyi kézműves sörfőzés alapjait az ehhez szükséges helyiségek kialakításával.

A közbeszerzési eljárás során a budapesti székhelyű Investmondi-System Kft. nyerte el a kivitelezés jogát, és a napokban át is veszik a munkaterületet. „A Reischl-féle sörház felújítása” elnevezésű, TOP-2.1.1-15-ZA1-2016-00001 azonosítószámú, százszázalékos támogatású projekt munkálatai várhatóan 2020-ban fejeződnek be.

 

Hol és milyen szövetkezeti boltot terveznek?

A bolt-projekt megvalósításával Keszthely Város Önkormányzatának legfőbb célja a helyi mezőgazdasági kistermelők helyzetbe hozása, hogy termékeik rövid ellátási láncon keresztül, a lehető legrövidebb úton jussanak el a helyi fogyasztókhoz.

A Deák Ferenc utca mentén húzódó, jelenleg kihasználatlan, funkcióját vesztett, leromlott állapotú épületszárnyban a tervek szerint helyet kap két üzlettér és a kiegészítő helyiségek (raktár, valamint hűtő-, csomagoló- és tárolóhelyiség), összesen csaknem 250 négyzetméteren. Az épület teljes felújítása mellett a nélkülözhetetlen eszközök, üzletberendezés beszerzése is a pályázat részét képezi, mint például bemutató- és kínálópultok, mérlegek, pénztárgépek és számítógépek. Az önkormányzat által létrehozandó szövetkezeti bolt olyan agrárlogisztikai fejlesztésekkel is együtt jár majd, mint gyűjtőpontok létrehozása annak érdekében, hogy a helyi áruk minél hatékonyabban jussanak el a vásárlókhoz.

A „Helyi gazdaságfejlesztés megvalósítása a keszthelyi Reischl-sörház barokk szárnyában” elnevezésű, százszázalékos támogatású projekt munkálatai hamarosan megkezdődnek, és várhatóan még idén elkészül a beruházás – olvasható a város közleményében.

 

A Reischl-sörház múltja

A műemlékegyüttes Keszthely múltjának egy jelentős darabja, mely a Festetics, Hofstadter és Reischl családok emlékét hordozza. A sörgyár épületét Festetics György építtette az 1700-as évek végén. 1793 körül korszerűsítették, majd uradalmi ser- és pálinkafőzőként működött egészen 1844-ig, mikor a Morvaországból hazánkba települt serfőzőmester, Reischl Vencel vette bérbe. A vállalkozás fellendült, 1864-ben Reischl megvásárolta a sörház tulajdonjogát. A következő bővítést már unokaöccse, ifj. Reischl Vencel végeztette, és a vállalkozás ezt követően több mint 100 éven keresztül jelentős gazdasági szerepet játszott a város életében. A 18. századi uradalmi serfőzde lényegében ekkor alakult át nagykapacitású, gépesített sörgyárrá. A „Reischl-féle étterem és sörkert” hamarosan a balatoni turizmus egyik legkedveltebb helyévé vált. Később sajtüzem kapott itt helyet, az utcafronti barokk szárnyban pedig lakásokat alakítottak ki. Az épületegyüttest 2004 januárjában nyilvánították műemléki védett értékké.