Szombaton ismét gombócfesztivált rendeznek Balatonfűzfőn (veol.hu)

Augusztus 3-án, szombaton immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a településen a nagy sikerű gombócfesztivált a balatonfűzfői Vendégváró és Gasztronómiai Egyesület szervezésében a Balatonfűzfő-fűzfőfürdői Közösségi Házban.

A rendezvényen egész napos gyermekprogramokkal várják a legkisebbeket, fanyűvő-játékparkkal, biciklóval, csillámtetoválással, pónilovaglással és városnéző kisvonattal. A délelőtt folyamán Szegedi Nóri gyermekműsora és Frici bohóc szórakoztatja a közönséget, de a Lippo ZOO és táncház is várja a gyermekeket.

A délutáni programok között szerepel a Pannónia Citerazenekar bemutatója, Nádas György humorista előadása, valamint a Mézengúzok gyerekzenekar koncertje is.

Az idei gombócfesztiválon is, akárcsak az elmúlt években, a vendégek a gombócok változatosabbnál változatosabb világával ismerkedhetnek majd meg. A kóstolásra váró finomságok mind saját készítésű, házi étkek, melyek között a hagyományos, pikáns és különleges ízű, elkészítésű gombócok is helyet kapnak.

A gasztrofesztivál kísérőprogramjaként 11 órától a Balaton Center Kempingből elindul a III. Bakonyi Motoros Túra is a Balatonfűzfői „Kreitli Ferenc” Veterán Autós és Motoros Egyesület szervezésében.

A rendezvény zárásaként 19 órától Gyémánt Valentin, majd 20 órától a Summer Band varázsol fergeteges hangulatot a fesztiválon – írja a veol.hu.