A Balaton-átevezést 2021. július 10.-én 9-17 óra között rendezik meg új útvonalon, Zamárdi-Tihany között. oda-vissza 8 kilométeres távon. A verseny több kategóriában indul; bármilyen emberi erővel, evezővel hajtott vízi sporteszközzel, csónakkal, SUP-pal, evezős hajóval részt lehet venni rajta. A korábbi határidőt meghosszabbították, július 6-án éjfélig lehet nevezni, de a nevezést előbb is lezárhatják, ha a jelentkezők száma eléri az 5 ezresre szabott limitet. Eddig több mint 4 ezer nevezőt regisztráltak – értesült a hirbalaton.hu Berényi Péter szervezési igazgatótól.
A korábbi helyszínen, Fonyód-Badacsony között is tervezik megtartani a X. Balaton-átevezést, de nem a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezésében. Erről további részelteket a polgármester közöl a sajtóval szerdán.
Mint azt korábban közölte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, az évek során kinőtték a fonyódi kutyás strandot, a Balaton-átevezések korábbi kiinduló helyszínét, ezért költöztek újabb helyszínre.
A balatoni programkínálatban egyre több átúszó, átevező, illetve vitorlás-program szerepel.
A most szombati eseményről érdemes még annyit tudni, hogy védettségi igazolvány kell a részvételhez, mivel 500 főt meghaladó sportrendezvényről van szó.
Hogy ki milyen versenykategóriában indulhat, az eszköz meghajtásához használt lapát határozza meg (kajak, kenu, evezős, SUP, sárkányhajó). Vízibiciklivel nem lehet elindulni.
A résztvevők 9:00 és 14:00 óra között rajtolhatnak el, a távot két órán belül kell teljesíteni.
Az átevezésen 6 évesnél fiatalabb személy nem vehet részt, 6-14 éves kor közötti személyek csak csapathajóban nagykorúval, vagy igazolt versenyzőként, egyesületi csapatban vehetnek részt, míg a 14-18 éves kor közötti fiatalok szülői hozzájáruló nyilatkozattal indulhatnak, amelyet a helyszínen kell leadniuk a regisztrációs pultnál, a Zamárdi Szabadstrandon.
Helyszíni nevezésre nincs lehetőség.