Szökőkútból folyt a csoki Hévízen (zaol.hu)

Csokoládénapot tartottak szombaton a hévízi termelői piacon, délután pedig a belvárosba megérkezett a Mikulás.

Az adventi termelői napokat egy nyertes Leader-pályázat segítségével szervezi a város turisztikai egyesülete. Négy hétvégén várják programok az érdeklődőket a piacon, illetve a Rákóczi utcában. Az elsőn a méz, a másodikon a csokoládé állt a tematikus napok középpontjában, ezen a héten egészséges ételek kerülnek majd terítékre, végül jótékonysági főzéssel zárják a sorozatot, mondta el Miklós Beatrix, a civil szervezet elnöke, hozzátéve: a hideg ugyan nehezíti a helyzetüket, de azért a csokiszökőkutat beüzemelik, és a látogatók a bemutató végén kóstolhatnak is. A szakember arról is beszélt, a csokoládé kis mennyiségben fontos energiapótló, és nem egészségtelen.

Miklós Beatrix kiemelte, a különböző gyümölcsöket csokoládéval beborítva egészségesebbé tehetjük, és az sem mellékes szempont, hogy a csoki egyfajta boldogságforrás.
Prosztovicsné Pópity Tímea cukrász, a bemutató háziasszonya arról beszélt: a temperálás a titok – és nem csak hidegben.

Otthonra azt ajánlom, vízgőz fölött melegítsük a csokit, amelyet nem szabad túlságosan felforrósítani – tette hozzá a szakember. – Azt javaslom, előbb a felhasználni kívánt mennyiség felével dolgozzunk, majd amikor felolvadt, abba keverjük bele a másik felét, nehogy túlmelegedjen a csokoládé, hiszen akkor nem tudunk vele olyan szépen dolgozni.

Lakesz Péter, a Csoki Mámor ügyvezetője étcsokoládéval töltötte fel a szökőkutat, majd a résztvevők gyümölcsökkel, piskótatallérral és pillecukorral kóstolhatták meg a különleges desszertet.

Ha ezt a szerkezetet beindítjuk, rövid időn belül a csokoládé függönyszerűen folyik rajta – mutatta be Lakesz Péter. – A vendég pedig mindent megtalál az asztalon: pálcikát, papírtálcát, szalvétát. Ezután már nincs is más teendő, mint felbökni egy gyümölcsöt, és megforgatni a látványosan aláeső csokoládéban.

Arról is beszélt, 2000 után terjedt el hazánkban a csokiszökőkút, és azóta töretlenül népszerű az ezzel készült desszert, amely rendkívül könnyű, és akár sütemények helyett is fogyaszthatjuk.

A cikk folytatása itt elolvasható.