Szivacskézilabda csarnokot avattak Siófokon (siofok.hu)

Ünnepélyes keretek között adták át április 25-én a Siófok Kézilabda és Tenisz Club Kft. (SKTC) legújabb létesítményét, a kétezer négyzetméteres szivacskézilabda csarnokot, amely társasági adó támogatás felhasználásával és városi hozzájárulással összesen mintegy 750 millió forintból épült meg. Az impozáns csarnok a legfiatalabb korosztály, a 7-9 évesek számára biztosít sportolási lehetőséget.

Elsődleges cél, hogy minden gyermek sportoljon, ehhez pedig olyan létesítményekre is szükség van, mint a siófoki sportcentrum területén felépült szivacskézilabda csarnok – mondta Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára az avatóbeszédében kedden.

A szivacskézilabda csarnokot a SKTC hét lépcsős fejlesztési programjának harmadik létesítményeként avatták fel azután, hogy 2013-ban megépült a munkacsarnok, tavaly nyáron pedig elkészült a középiskolás lányok otthonául szolgáló Kiss Szilárd Sportkollégium.

Fodor János, a siófoki klub ügyvezetője köszöntőjében elmagyarázta, hogy a szivacskézilabda a legfiatalabb, 7-9 éves sportolók készségeinek fejlesztését szolgálja. Itt a cél alapvetően a kézilabda megszerettetése, a csapatjáték megismertetése. A szivacskézilabda pályának meghatározott paraméterei vannak, ennek megfelelően készült el a  csarnok is, amely 4 db 12 méter széles és 20 méter hosszú pályának ad helyet. A csarnok mindemellett multifunkcionális, átalakítható igény szerint. A téli időszakban a teniszezőknek is meglesz a lehetősége arra, hogy használják a létesítményt.

A sportcentrum kapuját szeretnék megnyitni a helyi sportbarátok előtt is, hogy időpont egyeztetéssel számukra is lehetőséget biztosítsanak a mozgásra – jelentette be az ügyvezető. Beszélt arról is, hogy szorosabbra fűzik a kapcsolatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat siófoki szervezetével, hogy az ép sportolók mellett a sérült fiatalok is lehetőséget kapjanak a klub létesítményeinek használatára.