Szinte nincsenek gyerekek a balatonfüredi óvodákban (balatonfured.hu)

Két hete ügyeleti rendszerben működnek a város óvodái és bölcsődéje. Az ellátást továbbra is nagyon kevesen veszik igénybe, annak ellenére, hogy a szülőknek az idő múlásával egyre nagyobb gondot okozhat a gyerekek otthoni ellátása. A félelem nagy úr, mondják az intézményvezetők. Az étkeztetést viszont jó pár család igényli.

Az elmúlt két hétben a 45 bölcsődésből egyetlen gyerek sem volt a városi intézményben, mától viszont hárman már kérték az ellátást és további két család jelezte, lehet, hogy napokon belül hozzák a gyereküket bölcsődébe.

Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az összes szülővel, mindenki igyekszik valahogy megoldani a gyerekek otthon tartását, ha másképp nem megy, akkor családtagok segítségével. Csak olyan családok jelezték egyelőre, hogy igényt tartanak az ellátásra, ahol egy gyerek van. Nyilván, akiknek iskoláskorú gyerekük is van, ott a távoktatás miatt muszáj megoldani az otthoni felügyeletet – mondta a balatonfured.hu-nak Tompos Mária a városi bölcsőde vezetője.

A város óvodáiban is hasonló a helyzet, alig vannak gyerekek. Arra lehetett számítani, hogy a két hét eltelte után több család lesz, ahol már nem tudják megoldani a gyerekek otthon tartását, hiszen munkába kell járni és elfogynak a szabadságok is, de ez egyelőre nem történt meg.
Az intézményvezetők szerint a betegségtől való félelem miatt a szülők ilyen-olyan kompromisszumokkal, de a végsőkig igyekeznek megoldani az otthoni felügyeletet.

A szakmai munka azonban nem állt le, Facebook csoportokban az óvónők tartják a kapcsolatot a szülőkkel, ötletekkel, tanácsokkal, foglalkoztatási javaslatokkal igyekeznek segíteni – közölte Kovács Alíz, az Óvárosi Óvoda vezetője.

Az Óvárosi óvodában 126 gyerek közül csupán ketten veszik igénybe az ellátást, a Tündérkert óvodában 73 gyerekből heten járnak, a Kiserdei óvodába és tagintézményeibe viszont a 161 gyerek közül egy sem jár be.

Az intézmények csökkentett létszámmal folyamatosan biztosítják az ügyeleti ellátást, igény esetén, külön kis csoportokban tudják fogadni az óvodába érkezőket. A szülőknek egy nappal előbb jelezniük kell, ha szeretnék hozni a gyereküket az óvodába, ez azonban továbbra is csak indokolt esetben ajánlott – mondta el Pungor Éva, a Tündérkert óvoda vezetője.

A gyerekek étkeztetésének biztosítása az önkormányzat feladata, ezt az említett intézményekbe járó gyerekek közül jelenleg összesen 34-en veszik igénybe. A napi egy meleg ételt illetve a tízórait és az uzsonnát tartalmazó csomagot a református általános iskola konyhájáról lehet elvinni, de néhányan ételkiszállítást kérnek, nekik a Szociális Ellátási Központ viszi ki az ételt.

Az önkormányzat továbbra is arra kéri a szülőket, lehetőség szerint a gyerekek maradjanak otthon.