Színes lesz az augusztus 20-ai ünnepi hétvége a Balatonnál (turizmus.com)

Jó kedvre hangoljuk a Bor és Kenyér Ünnepén – ígérik a siófoki programszervezők. Gazdag programmal várják a Balatonnál ünneplőket Balatonfüreden, Keszthelyen és Hévízen is.

 

Siófok hagyományos, nyári nagyrendezvénye a Bor és Kenyér Ünnepe, amely augusztus 19-től 21-ig kínál színes programokat a nyár fővárosában – írja a turizmus.com.  Az első este tánciskola-bemutatót és a Honeybeast koncertjét láthatja a nagyközönség. Szombat délelőtt gyerekeknek kedveskedő műsor várja a helyieket és az itt nyaralók vendégeket, délután a Balaton Táncegyüttes ropja majd a hajóállomás mellett felállított szabadtéri színpadon. Kora este ugyanott bor- és kenyérszentelés lesz, ezt követően kiderül, hogy melyik nedű viselheti egy évig a Siófok Bora címet. Este jön az Apostol együttes koncertje, majd lézershow.

Augusztus 21-én délelőtt találkozhat a közönség a Siófokon született Németh Nándor úszóolimpikonnal, késő délután a Kolompos Együttes zenéjére mulathatnak a gyerekek, majd Dánielfy Gergő és az Utazók zárják a háromnapos rendezvényt.

Balatonfüreden augusztus 20-án szentmisével és kenyérszenteléssel kezdődik Szent István ünnepe a város Piros templomában, este a Veszprém-Bakony Táncegyüttes, valamint Németh Dénes és zenekara lép színpadra, majd a Kisfaludy Színpadon a Junior-díjas Tárkány Művek mutatja be műsorát.

Keszthely ünnepi programja augusztus 19-én délután a Széltoló Együttes gyerekműsorával kezdődik, este az Old Boys zenekar szórakoztatja rajongóit. Augusztus 20-án az ünnepi alkalomra megnyitott Balaton Ízek sétányára várják az ínyenceket. A vásári gasztronómián ízelítőt kapnak a vendégek a legjobb zalai borokból és a modern street food ételekből is.

Hévízen már augusztus 18-án megnyitják az ünnepi Gasztroutcát, ahol több mint egy tucat zalai borász kóstoltatja nedűit. A gyerekeket késő délután az Anarga Színház előadását nézhetik meg, a felnőtteket Voksán Virág ezúttal diszkósként szórakoztatja 19-én este Laczák Boglárka és Bognár Szabolcs Bordal musicaljére várják az érdeklődőket, 20-án a Maszk együttes zenésszínházi előadása ígér élményt, este a Muzsikás együttes gondoskodik a jó hangulatról. A Gasztroutca az ünnepnapok után is nyitva marad.

Siófok és Tihany kivételével csaknem minden tóparti településen lesz kisebb-nagyobb ünnepi tűzijáték, a Bahart pedig tűzijátéknéző sétahajókat is indít.