Szigligeti vár: a 150 ezredik látogató lánykérésre érkezett (fotókkal)

A véletlen, vagy a sors akarta úgy, hogy pár perccel egy lánykérés után köszöntötte Szigliget a Balaton várának 150 ezredik látogatóját. Évről-évre egyre többen vágynak a balatoni panorámát nyújtó ódon falak közé, a vendégek száma idén először haladta meg a 150 ezret. A vár látogatása 2017.december 18. és 2018. január 5. között ingyenes lesz.

 

„A növekvő érdeklődés egy komoly visszajelzés számunkra, hogy jó úton járunk” – fogalmazott Balassa Balázs, a település hirbalaton.hu-nak nyilatkozó polgármestere. Mint kifejtette, annak ellenére nőtt ismét a látogatószám, hogy idén meleg nyár volt, ami inkább a vízhez csábította a turistákat a legnagyobb forgalmat hozó hónapokban.

A tapasztalatok szerint nemcsak, hogy több turista érkezett a Balaton várába, de több időt is töltöttek el ott a vendégek. Ebben a folyamatosan fejlesztett vár építészeti elemei és az egyedülálló panoráma mellett a programoknak is nagy szerepe van. Kedveltek a nyári fesztiválok (Várkapunyitó, Várfesztivál, Hagyományőrző Napok), és a nyaranta szombatonként megrendezett nagyszabású koncertek. Május elejétől augusztus végéig hagyományőrző bemutatókat is tartanak minden nap.

Szigliget november 17-én egy emléklappal és egy üveg szigligeti borral üdvözölte a vár 150.000. látogatóját. „A történetet még érdekesebbé  és örömtelibbé teszi, hogy Tibor pont pár perccel a köszöntésünk előtt kérte meg párja, Evelin kezét a Szigligeti várban, így valószínűleg a sors is úgy akarta, hogy ezzel a kis kedvességgel mi is gratulálhassunk nekik” – számolt be a polgármester.

Karácsony környékén és az újesztendő elején Szigliget a többi vendégének is kedveskedni kíván azzal az akciójával, hogy a december 18-tól 2018. január 5-ig ingyenessé tette a vár látogatását.

(fotók: szigligeti önkormányzat)