Szigligeten még lehet műjégpálya, a vár nyitva tart

Siófokon már lemondtak róla,  Szigligeten még nem arról, hogy ezen a télen is legyen műjégpálya. Balassa Dániel polgármester a hirbalaton.hu-nak elmondta, ha decemberben nem hosszabbítja meg a kormány a járványhelyzet miatt életbe léptetett rendkívüli intézkedéseket, akkor az észak-balatoni település megépíti a műjégpályáját. A szigligeti vár egész évben nyitva tart.

 

A Balaton vára a tavaly kezdődött fejlesztések miatt idén csak június 20-án nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A munkálatok utolsó fázisaként még zajlik a felső-várban nyolc kiállítótér kialakítása és berendezése.

Szeretnénk még idén megnyitni az új, interaktív kiállításokat, amelyek a várnak és környékének, valamint a balatoniaknak a történelmét és életét mutatják be – mondta a polgármester.

A közelmúltban polgármesterré választott Balassa Dániel még mint várkapitány kezdeményezte, a várfenntartó önkormányzat pedig elfogadta, hogy az egészségügyi, a rendvédelmi, valamint a szociális dolgozók október elsejétől év végéig ingyenesen látogathassák a várat.

“Rendkívüli teher hárul ezekre az emberekre, ezzel szeretnének tisztelegni előttük” – nyilatkozta szeptember végén a korábbi polgármester, Balassa Balázs.