A hazai nagyvadlétszám országos szinten elérte azt a kritikus határt, amely tovább nem tartható. A növekedés megállításáért, illetve a létszám csökkentéséért azonnal cselekedni kell – egyebek közt ez is megfogalmazódott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Országos Erdő- és Vadgazdálkodási Osztályának legutóbbi ülésén. Ezzel kapcsolatban egyre több települési önkormányzat keresi a megoldást, ami nem mindig egyszerű.
A Balatoni Szövetség – a szigligeti polgármester, Balassa Dániel kezdeményezésére – a közelmúltban az agrárminiszterhez fordult ez ügyben. A polgármester lapunk kérdésére elmondta, hogy a nagyvadak nemcsak Szigligeten, hanem a teljes balatoni régióban egyre komolyabb problémát, nagyobb kárt okoznak. Mint azt a miniszternek címzett levélben is írták, a mezőgazdasági károk mellett vagyon- és közlekedésbiztonsági aggályok is felmerülnek. Számos esetben még a sebességhatárt betartó autósok is pórul járnak, hiszen casco biztosítás híján egy vadbalesetnél a járműben keletkezett kár is őket terheli. Az önkormányzatoknak nincs eszközük arra, hogy saját hatáskörben megoldást találjanak erre a problémára, amit a nagyvadak mellett még tetéz a vetési varjak elszaporodása is. Ez ugyanis az énekesmadarak fészkeinek kifosztása mellett a szemét széthordását, a kiskertek tönkretételét hozza magával.
Az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályától érkezett válasz külön kitért arra, hogy nem egyedi, elszigetelt gondról van szó, amely összetett okokra vezethető vissza. A túlszaporodás mellett a vadak beszűkülő élettere és adott esetben az emberi felelősség is tetten érhető. Ugyanakkor a megoldás közös érdek, amelyben a Balaton-felvidéki vadgazdálkodási tájegységben tevékenykedő fővadász az illetékes. A vetési varjak kapcsán viszont az illetékes természetvédelmi hivatalhoz kell fordulni, mivel védett fajról van szó. Jelenleg úgy lehetne összegezni a fennálló helyzetet, hogy a megoldás, bár közelebb van, mint az ősszel, de még várat magára. Szigligeten két csapdát élesítenének, amint arra az engedélyt megkapja az önkormányzat.
A teljes cikk itt elolvasható.