Szerényen, de tovább emelkedett a siófoki vendégéjszakák száma (siofok.hu)

Idén augusztus végéig 1 százalékkal nőtt Siófok vendégéjszakáinak száma az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi igen sikeres évet is sikerült egy kicsit felülmúlni.

 

A 2016-os, kiugróan jó turisztikai évben augusztus végéig Siófok kereskedelmi és magánszálláshelyein összesen 9,1 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el, mint az egy évvel korábbi, hasonló időszakban. Idén ezt a számot sikerült felülmúlni további egy százalékkal.

Idén a két meghatározó nyári hónapból a július jobban, az augusztus gyengébben sikerült, mint egy évvel korábban. Augusztus végéig összesen 990 ezer éjszakát töltöttek a vendégek a város közigazgatási területén. Az év első nyolc hónapjában az adóköteles vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,6 százalékkal nőtt, az adómenteseké -18 év alattiak, nyugdíjas korúak – 8,9 százalékkal csökkent. (Az idegenforgalmi adó megfizetésére kötelezett turisták jellemzően háromszor annyian vannak a városban, mint az adómentesek.)

Siófokon 2014-ben 0,3 százalékkal, 2015-ben 4 százalékkal, 2016-ban 7,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakáinak száma a korábbi évekhez viszonyítva. A város vonzerejének növekedésében a kedvező időjárás mellett szerepet játszik az egyre bővülő és színesedő program-, valamint szálláshely kínálata. Tavaly összesen 1 116 273 regisztrált vendégéjszakát töltöttek el a település kereskedelmi és magánszálláshelyein.

A tavaly befizetett idegenforgalmi adókból (ifa) mintegy 339 millió forintos bevétele származott a városnak, amit turisztikai fejlesztésekre fordítottak, illetve fordítanak.