Szent György-hegy hajnalig negyedszer – Újra megmozdul a hegy! 

Szeptember 4-én újra megrendezik a Szent György-hegy hajnalig nevű fesztivált, ahol csak erre az estére megnyitó helyszínekkel, koncertekkel, gitárzenével, fűben ülős piknikkel, vagy épp Dj-szettekkel, és természetesen borokkal várják a látogatókat – a szervezők közlése szerint. “Van egy hegy a Balaton-felvidéken, ami pont annyival van távolabb a parttól, hogy a kilátást tanúhegyek keretezzék, hogy még fényesebbek legyenek a csillagok, végeláthatatlanok a szőlősorok, és azok találjanak ide, akik valami különlegesre vágynak” – írják.

A  Szent György-hegy (Fotó: Nagy Gábor)

A résztvevő közel 20 borászat azon dolgozik, hogy megmutassa ennek a vulkanikus hegynek a kivételes adottságait. De természetesen minden borászatnak, és minden bornak megvan a maga egyénisége, ezért idén a laza hegymenet mellett egyfajta bortérképet is összeállítanak a szervezők. A szőlősorok mentén barangolás, vagy a bazalt-falon üldögélés már önmagában kiránt a mindennapokból, de ha ez nem lenne elég, ott vannak a programok:

• Akusztikus koncertek, Eszter játszik, Magyar Bori – Ralph Eimann duó, Havai Gábor, jazz-terasz a Full Live Duoval (Román Iván hegedű, Őri Jenő zongora), balkáni rezesbanda, lesznek csendesebb chill-teraszok és DJ-szettek is.

• Kiemelt borok és melléjük finomságok: BBQ és füstös ételek, vegetáriánus konyha, langalló, fatüzelésű kemencében sült pizza, egytálételek és borkísérők.

• A nulladik napon, szeptember 3-án Ugron Zsolnával és Eke Angélával kortárs verses boros est lesz a Magyar Katalin & Kardos Dániel duó közreműködésével a Borbolt a völgyben kertjében

• A fesztivál másnapján, vasárnap „másnapos reggeli piknik” a Zöldülő teraszon hidegállal, egytálétellel, fonott kaláccsal, uborkás limonádéval, frisstő smoothieval és kávéval.

Résztvevő Pincészetek: Szászi Birtok, Hóbor Pince, Hoffmann Pince, Tarányi 1780, Gilvesy Winery, Napvirág Pince, Boksay Pince, Bajnóczy Pince, Pláne Badacsony borterasz X Földi Bálint, Nyári Pince, Molnár Pince, Angyal Pince, Kutyakaparó, Killer Pince, 2HA Szőlőbirtok, Pap Wines, Szent György-Pince / Kiegészítő programok: Borbolt a völgyben, Zöldülő terasz.