Szent Flórián útján járnak a somogyi tűzoltók (sonline.hu)

Szent Flóriánra, a tűzoltók védőszentjére emlékeztek a somogyi önkéntes és hivatásos lánglovagok a megyei tűzoltónapon, valamint elismerést vehetett át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó állomány.

Főhajtással kezdődött a Flórián napi megemlékezés Toponáron. A megyei tűzoltónapon a tüzes mesterséget művelők rótták le kegyeletüket Szent Flórián szobra előtt. Az ünnepség a kaposvári Nagyboldogasszony Székesegyházban szentmisével folytatódott majd a Szivárvány Kultúrpalotában tartott megemlékezésen Gelencsér Attila országgyűlési képviselő köszönte meg a somogyi tűzoltók munkáját.

Neszményi Zsolt kormánymegbízott a megyei védelmi bizottság elnökeként köszöntötte az ünneplő állományt.

– Sosem beszélünk egyesszámban a tűzoltókról, ez azért is van így, mert ezt a feladatot nem lehet egyedül ellátni, csak egy felkészült, jól szervezett csapattal – mondta.

Huszti Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke is megköszönte a tűzoltók munkáját, úgy fogalmazott: Egy tűzoltó soha nem megy szabadságra, soha nem vonul nyugdíjba, a tűzoltó másokért való tenni akarása soha nem múlik el.
Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is köszöntötte Somogy megye tűzoltóit.

– Mindenki hős, aki nem hátrál meg – fogalmazott Wéber Antal. Szabó Norbert tűzoltó főhadnagy, a Siófoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság megbízott parancsnoka ünnepi beszédében azt mondta: naponta dolgoznak azon, hogy biztonságban hajthassák álomra a fejüket a családok.

A tűzoltónapon elismeréseket adott át Wéber Antal igazgató és Heizler György, a Somogy Megyei Tűzoltószövetség elnöke – számolt be a sonline.hu.