Széles mosoly, keskeny nyomtáv Balatonfenyvesen (onlinebalaton.hu)

A somogyi Nagyberek egyike Magyarország legtitokzatosabb, legkevésbé ismert tájainak. A Nagyberek igazi gyöngyszeme a balatonfenyvesi gazdasági kisvasút, amely a maga 14 kilométeres erdős-mezős szakaszával a korábban a Balaton vízfelületéhez tartozott vidéken vezet végig. A fenyvesi kisvasút az utolsó működő keskeny-nyomtávú gazdasági vasút az országban.

A számos szárnyvonal közül már csak a Balatonfenyves-Somogyszentpál közötti vonalszakaszon jár rendszeresen személyszállító vonat. Az első járat 5.25-kor indul Balatonfenyvesről, az utolsó 18.15-kor, oda-vissza menetideje másfél óra. Két éve már nem csak a végállomáson, hanem közte Imremajor, Pálmajor, és Somogyszentpál felső megállóhelyeken is megáll.

A kisvasútnál a nyári időszakban nyitott vagonokat is csatolnak a mozdonyhoz, ezek kifejezetten közel hozzák a természetet hozzánk. A kalauz mindenkinek a jegyét érvényesítette, így kezdődhetett az utazás. A menetidő 40 perc Somogyszentpálig, mert a szerelvény lassan, mindössze 25 km/h-val közlekedik, és az útját többször is keresztezi földes út, ahol körültekintően halad át. Az utazás során páratlan látvány nyílik a környező gazdaság és a Nagyberek rendkívül gazdag növény és állatvilágára. Nekünk korábban egy hatalmas szarvascsordát is sikerült látnunk, akik egészen közel pihentek a pályához. A kissé hullámos vasúti pályán lágyan ringatózva haladt a kicsi dízelmozdony. A kellemes nyári szél átjárta a kocsit. A sínek mentén álló fák alsó ágai helyenként egészen közelről súrolták a nyitott kupék ablakait. Az első megállónál leszállva hűsölhetünk az imremajori piac fái alatt és fogyaszthatunk helyi készítésű finomságokat, válogathatunk kézműves portékákból. Pont végig lehet járni a piacot mire a kisvonat visszaér. Aki végig utazik, annak sajnos a végállomáson nincs kialakított pihenő, büfé, mosdó.
A kisvasút története /Forrás: Wikipédia/:
A Balatonnagybereki Állami Gazdaság kezdeményezésére 1950-ben kezdték meg a 760 mm nyomtávolságú gazdasági vasút pályájának lefektetését. A területen lévő majorságokból mezőgazdasági terményeket, tőzeget és mésziszapot szállított a balatonfenyvesi vasútállomásra. A menetrend szerinti személyszállítás 1956-ban indult meg. Az 1970-es évektől az áruszállítás mennyisége folyamatosan csökkent. Az 1980-as években turisztikai jelentősége egyre nőtt, ahogy egyre többen látogatták a csisztapusztai termálfürdőt. 1985-ben gőzvontatású nosztalgiavonatokat indítottak Csisztapusztára. 1987-ben az ide vezető szakaszt mintegy 1 km-rel meghosszabbították, hogy még közelebb fogadhassa utasait a fürdő. 1990-ben a többi, csak áruszállításra használt kisvasúti pályaszakaszt üzemen kívül helyezték, vagy felszedték. 2002 szeptemberétől a forgalom csak a felújított Balatonfenyves–Somogyszentpál vonalon maradt meg. A többi vonalon a közlekedést a rossz pályaállapotokra hivatkozva felfüggesztették, de jelenleg is tervben van a felújítás és ezen szakasz újraindítása.

A fotókat is közlő onlinebalaton.hu cikke itt olvasható.