Széchenyi Emlékünnepség Balatonfüreden (Balatonfüredi Napló)

„Széchenyi arra tanít bennünket, hogyan lehet a közösség és az ország problémáin mindig egymásra vonatkoztatva, összezárva a többi európai népekkel és a világ népeivel együtt gondolkodni, s szolgálni azt a közösséget, amihez tartozunk” – mondta az idei Széchenyi Emlékünnepség szónoka, Csorba László történész a balatonfüredi Tagore sétányon.

„Olyan történelmi szereplőről van szó, akitől egyáltalán nem volt idegen az, hogy a leghétköznapibb dolgokkal is közvetlenül foglalkozzon. Kortársai jelezték, hogy adott a formákra: amikor például Sonntag Gustav, a kiváló filozófus, huszárkapitány jelentkezett nála, akkor ünneplő ruhát csináltatott és fehér kesztyűt húzott. Ha valakit meg akart nyerni, akkor lenyűgöző módon tudott közvetlen lenni. Kemény Zsigmond írja azt, hogy a vicceivel, tréfáival néha alpári poénokat is elengedett azért, hogy lenyűgözze a környezetét” – fűzte hozzá Csorba László.

A történész felidézte: a Lánchíddal kapcsolatban a legdrámaibb döntésre akkor került sor, amikor felmerült, hogy a nemesek is fizessen a hídon, ez ugyanis a demokratikus Magyarország egyik születési pillanata, ami tulajdonképpen átütötte a feudális kiváltságok világának falát. A döntő országgyűlési szavazásra Széchenyi katonai díszegyenruhájába öltözött, és feltette a kitüntetéseit. „Én megtanultam azt, amikor katona voltam, hogy a csata az ünnep. Ha csatába megyünk, akkor ki kell öltözni. Amikor a lipcsei csatában engem megkért Schwarzenberg tábornok, hogy beszéljek a porosz Blücher tábornokkal, akkor végiglovagoltam az állásokat, és megérkezve a porosz táborba elhűlve láttam, hogy mindenki rizsporozta a parókáját, Blücher is a tükör előtt igazgatta ünneplő ruháját. – Tábornok, mit művelnek itt? Mi most csatába megyünk, nem bálba! – kérdeztem. – Tévedsz fiam. A csata ünnep, s az ünnepre ki kell öltözni – jött a válasz.” Széchenyi is nagy csatára készült. Megérezte, hogy vannak fordulatok, amikor a formákkal is jelezni kell azt, s gyakorlatilag az ünneplőbe öltözött közönség is ezt teszi.

„Széchenyi tulajdonképpen nem talált ki semmi újat. Az összes reformelképzelés már korábban is létezett, hisz a XVIII. század vége óta forrt, alakult a polgárosodás összes nagy kérdése: az egyre reménytelenebb feudális világból a Kárpát-medencében és Magyarországon hogyan lehet létrehozni egy új Magyarországot? Ez olyan méretű fordulat, mint amilyen István királyé volt nyolcszáz évvel korábban: akkor a vándorló, nomád néptörzsek szervezték meg a maguk túlélését a korabeli modern, keresztény, feudális államok mintájára. Istvánék zsenialitása abban rejlett, hogy ezt a formát megtalálták, és ez által biztosították a magyarul beszélő közösség túlélését. Egy ehhez mérhető formátumú átalakulás történik a XIX. században, amikor a már bomló, tönkrement, a körülményeket kezelni alkalmatlan feudális világ helyett meg kell teremteni az új Magyarországot, a piacgazdaságot, a polgári társadalmat és a parlamentáris államberendezkedést a magyar nemzet számára” – hangsúlyozta Csorba László.

A szónok szerint Széchenyi zsenialitása abban van, hogy ennek a folyamatnak a legelső, döntő szakaszában azt a sok-sok elemet, amit a korábbi nemzedékek már összehordtak és kitaláltak – a hidat, az akadémiát és millió más ötletet – elsőként egy nagyszerű hálóban, szerkezeti struktúrában együtt látta, és felismerte, hogy minek hol van a helye. „Látja Európa közepén Magyarországot, felismeri, hogy itt van a Duna, mint hihetetlen kereskedelmi útvonal, ami nyugatról keletre szállítja a nyugati gondolatokat, a kereskedelmi árut Londontól Konstantinápolyig. Igen ám, de a Duna egy vak zsák, mert amikor eléri a Kárpátokat, akkor a sziklák között épphogy át tudja rágni magát, ott hajók nem tudnak átjutni. Tehát ki kell nyitni ezt a vak zsákot, hogy az áru- és eszmeforgalom folyamatos legyen, ezért kell szabályozni az Al-Dunát.”

Csorba László hozzátette: „Ha elindul ez az elosztó folyamat, akkor kell egy elosztó állomás is, ami segít a nyugat értékeit közvetíteni kelet felé. A Duna egy pontján van egy középkori városka egy hegytetőn, s vele szemben egy friss kereskedelmi központ a túloldalon, ezeket egy állandó híddal össze kellene kötni, amin télen-nyáron lehet közlekedni. Ezáltal egy új központ létesül, egy új fővárosa az országnak, ami az egész birodalom gazdasági erejét oda fogja koncentrálni. S ez nem volt egyszerű lázálom. Ebben a vízióban benne volt egy olyan Közép-Európa, ami ezt a lenyűgöző gazdasági-társadalmi átalakulást viszi végbe. Széchenyi legfontosabb öröksége számunkra ez a szemlélet: hogy minden elemét a világunknak mindig egységben, összefüggésében lássuk, és érezzük, hogy egy egész közösség életét kell újra és újra létrehozni. S ez a közösség nem magában kuksol a világban, hanem része egy sokkal nagyobb közösségnek, az európai népek, és a világban élő népek nagy családjának.”

Széchenyi nem csak a gondolatainkat, hanem az érzelmeinket is megmozgatja. Fantasztikus naplóin keresztül közel lehet hozzá kerülni, hisz európai viszonylatban is kevés ilyen méretű, mélyen megismerhető személyiség van. Beszéde zárásaként Csorba László leszögezte: „Ő nem vakok között volt a félszemű király, hanem egy elképesztő nemzedéknek volt az egyik legnagyobb tagja. Megismerése által megszeretjük, de nem csak szeretni kell őt, hanem tanulni is tőle.”

A Balatonfüredi Napló kérdésére Csorba László elmondta, hogy Széchenyiről kevésbé várható a korábbi tudásunkat drámaian megváltoztató információ. „Mindenki azt gondolta, hogy a halála körüli bonyolult helyzetről majd a titkos bécsi levéltárakból elő fognak kerülni újabb mozaikdarabok. 1918-ban összeomlott a monarchia, attól kezdve az osztrák állami levéltárakban nincs semmiféle kutatási korlátozás. Nekiugrottak a történészek, elkezdték föl-alá túrni, de nem került elő semmi, valószínűleg azért, mert nincs. Viszont az lehetséges, hogy mi magunk változunk: nem a források változnak, hanem aki nézi, mert ez ugyanolyan fontos eleme a történelemhez való viszonynak. Ahogy a mi gondolkodásunk változik, lehet, hogy a korábbi forrásokat új módon fogjuk olvasni, a korábbi összefüggések helyett másokat fogunk felfedezni, s így másképp látjuk majd a történelem hírneves szereplőit.”

A történész szerint a legtöbbek fejében két Széchenyi él: az egyik a hérosz, a nemzet szentje, aki tán az emberinél nagyobb erők transzcendens produkciója. „A másik Széchenyi a történelemben ténylegesen élt ember, az éjszakánként nyavalygó hipochonder, akinek valódi bajai is voltak, s élete utolsó évtizedében egy elképesztő betegséggel küszködött. De aki ezzel az iszonyatosan sok bajjal, bánattal, tévedéssel együtt is azt bizonyítja számunkra, hogy nem létezik olyan emberi nyomorúság, ahonnan ne lehetne tenni azért a közösségért, amelyhez tartozunk.”

Minden évben hagyományosan a Széchenyi Emlékünnepség előtt rendezik meg a Félsziget-kerülő vitorlásversenyt, amin az idei évben is a Principessa hajó és legénysége futott be elsőként. Valamint kilencedik alkalommal rendezték meg a sakkversenyt is, itt felnőtt csoportban első helyezést ért el Matyi Attila (Veszprém), második lett Rába Rudolf (Székesfehérvár), és harmadik Kolimár Kristóf (Veszprém). Ifjúsági kategóriában Somogyi Barbara, Fativán Alex és Jávor Diána a sorrend, ők mindhárman ajkaiak. Gyermek korcsoportban Csernyik Márk győzött Budapestről, őt követte Tóth Gergely miskolci, és Nusser Gergő győri versenyző.

Szintén minden évben a Széchenyi Emlékünnepségen adják át „Az év balatonfüredi vállalkozása” címet. Bóka István polgármester az idei díjat a Karolina Kávéháznak, azaz Schindele Viktor ügyvezetőnek és fivérének, Schindele Péternek adta át. A laudációban elhangzott: „Az újszerű, patinás eleganciájú, mediterrán hangulatú kávéház tíz év alatt országhatáron belül és kívül egyaránt kiváló hírnévre tett szert, öregbítve ezzel a város hírnevét.” Az ünnepség zárásaként a Tagore sétányon lévő Széchenyi szobornál helyezték el az emlékezés virágait.