Száznegyven millió forint a balatoni kistelepüléseknek (magyarnemzet.hu)

Köz- és szabadidősport-parkok, játszóterek rehabilitációjára, illetve új közösségi terek kialakítására juttatott együttesen 140 millió forintot 26 tó melletti, illetve tó közeli település önkormányzata részére beruházást segítő vagy azt indító támogatásként a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT). Az már megszokott, hogy a legnagyobb turistaforgalmú tóparti városok – tekintve, hogy azok jelentős magánerővel indítanának fejlesztést – gyakran jutnak BFT pályázati pénzhez, ám most az üdülőrégió azon kistelepüléseinek is jutott anyagi segítség, amelyek neve nem „nagybetűvel” szerepel az üdülőrégió turisztikai térképén.


Ezek közül Balatonszőlősnek ötmillió forint jut szabadidőpark létrehozására, Hollád község 4 millióból hozzákezdhet egy elhagyott terület közösségi térré alakításához, Vászoly ugyancsak ötmillió forinttal toldhatja meg a Jövőért ma elnevezésű játszótér költségvetését, és ugyanennyi jut Nemesgulácsnak pihenő és szabadidő-park építésére. Lesencefalu is játszóteret építtethet ötmillióért, Bókaháza keresztutat létesíthet a helyi temetőkertben, Vidornyafok közösségi térrel örvendeztetheti meg a falu szabadtéri társalkodóhelyre váró lakóit. A nagyobb tóparti települések közül Füred 12, 5 millió forintot kap az Aranyhíd-sétány fejlesztésére, Földvár 13 milliót fordíthat a Szivattyúpark felújítására.

Ezzel együtt az is elhangzott a BFT online-térben tartott ülésén, hogy a Balaton-régió három új taggal, Herenddel, Zirccel és Kislőddel bővül. Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség egészségturisztikai igazgatója arról is tájékoztatta a BFT- ülés résztvevőit, hogy a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretéből 2022 végéig 33 projekt részesült, illetve részesül 40 milliárd forint támogatásban.
A részben megvalósult, részben folyamatban lévő beruházások nyomán egyebek közt kastélyokat, várakat, ökoturisztikai létesítményeket, gyógyhelyeket világörökség-várományos helyszíneket fejlesztettek, fejlesztenek.
A hagyományos értékek egyre többet érnek

Nem nehéz érvelni amellett, hogy miért csatlakozhatott a Balaton kiemel üdülőkörzethez Herend, Zirc és Kislőd. Az 1964-ben létesített porcelán-múzeumáról és római katolikus templomának porcelánablakairól híres, 3300 lelkes Herend kihagyhatatlan a Bakonyba induló turistacsoportok útvonaltervéből, és nem kevésbé népszerű turisztikai célpont a 6800 lakosú Zirc sem. A rendkívül szép fekvésű kisváros apátsági temploma és arborétuma látogatók ezreit vonzza szinte minden évszakban. Az 1300 lakosú Kislőd Sobri Jóska kalandparkja a dunántúli betyárvilág emlékéről „beszél” a látogatóknak. Akik természetesen a helyi egyháztörténeti gyűjteményt sem hagyják ki a dél-bakonyi túrájukból.