Százhúsz zombai tanuló számára a Balaton lesz a riviéra (teol.hu)

Négyszázezer forint támogatást kapott az „Ön választ, mi segítünk” kiíráson a Zombai Általános Iskola és AMI diákjait támogató Zombai Gyermekeinkért Alapítvány „Nekünk a Balaton a riviéra” című pályázata.

A Tesco áruházlánc felhívása a helyi közösségek javát, a számukra fontos projekteket támogatja. A hozzájárulást az intézmény tornacsarnokában Szabó Balázs, a szekszárdi hipermarket igazgatója adta át Mátis Évának, az alapítvány kuratóriumi elnökének.

Kőszegi Beatrix, az iskola igazgatóhelyettese a teol.hu-nak elmondta, a tanév vége előtt balatoni táborozást szerveznek a felső tagozatosoknak. Június 12-13-án Fonyód-Bélatelepen összesen százhúsz gyerek vehet részt a remeknek ígérkező szabadidős programokon. Többek között tanulmányozzák majd a tó élővilágát, sport és ügyességi vetélkedőket szerveznek, de hajókirándulás is szerepel a kínálatban. Hozzátette: nyertes pályázatuk azért is nagy dolog, mert így azok a gyerekek is eljuthatnak a magyar tenger partjára, akik családjukkal még nem jártak a Balatonnál.