Százaknak főznek a megújuló konyhákban (sonline.hu)

Hárommilliárd forintból újulnak meg önkormányzati tulajdonú óvodai és bölcsődei konyhák hazánkban, köztük három somogyi településen is. Mivel nem csak a gyermekétkeztetést látják el, százaknak főznek e községekben, s mindenhol nagy szükség van a fejlesztési forrásra – tudta meg a sonline.hu.

A pályázat 99 nyertes önkormányzata között van Balatonszabadi, Balatonszemes és Buzsák is – derült ki a minap a Pénzügyminisztérium által közzétett listából.

Balatonszabadi közel 39 millió forintot fordíthat majd konyhafejlesztésre a döntés szerint.

– Speciális helyzetben vagyunk, egy régi parasztházból alakítottuk ki a konyha és az óvoda épületegyüttesét – mondta Király Kálmán polgármester. – Így van néhány olyan feladat, amit el kell végeznünk az előírások érdekében. Többek között a vízcsöveket kell áthelyeznünk az épületen, s a konyhát is átrendezzük. Korábban már több konyhai eszközt, például sütőt is beszereztünk, de fejlesztenénk még a forrásból.

– Nekünk is nagyon jól jön ez a támogatás – mondta Takács József, Balatonszemes polgármestere. Egy régi épületben van a szemesi konyha, szükséges már a megújulás. A község 29,5 millió forintot kap a felújításra. A várhatóan jövőre meginduló munkálatok révén korszerűsítik az épületet, nyílászárókat és járólapot cserélnek, kisebb konyhai gépeket is vásárolnak. Közel 450 embert szolgál ki a konyha. Oda tartozik az óvoda, az iskola, a szociális községi étkeztetés, és a közeljövőben elkészülő szemesi mini bölcsődét is ellátják majd.

Buzsák pedig 39,9 millió forintban részesül.

– Örülünk a támogatásnak, ötödik éve pályáztunk már erre – mondta Kara Lajos polgármester. – Négy településre főzünk Buzsákon a közös konyhán, több száz adag étel készül naponta. Az óvoda, az iskola és az idősek étkeztetését is ellátjuk. Nagy szükség volt már a korszerűsítésre, hiszen idős a konyha. A belső felújítás mellett azonban sütőt, nagy üstöt, mosogatógépet és tálalóasztalokat is szeretnénk beszerezni, mely nagyban segíti majd a munkánkat.

Diétás konyhát is működtetnek

Balatonszabadiban sem csak az óvodások étkeztetését biztosítják a konyhán, az iskolásokkal együtt több mint 300 gyermeknek főznek. Király Kálmán polgármester elmondta: lisztérzékeny gyermek is jár az óvodába, ezért egy külön szakáccsal diétás konyhát is működtetnek az épületben. A településvezető szerint a környező falvakkal, többek között Ádánddal és Ságvárral is igyekeznek majd együttműködni a diétás konyha terén, vagyis e községekben is megoldanák ezt a fajta étkeztetést. Ám a leendő konyhafejlesztés mellett zajlik egy nagyobb beruházás is: tizenkét gyermek elhelyezésére alkalmas bölcsődét építenek. Így a legkisebbek étkeztetését is biztosítják majd. Mindemellett a felnőtt étkeztetést is szeretnék saját kézbe venni, egyelőre azonban pályázati lehetőségre várnak, melyből ételszállító autót szerezhetnének be.