Szavazz Te is, ki jusson tovább az idei Miss Balatonon! (femcafe.hu)

Nyári forróság és gyönyörű lányok – ezekkel jellemezhető leginkább a Miss Balaton szépségverseny, melynek idei első fordulóját Balatonfüreden rendezték meg, ahol a legjobb hatvan jelölt állhatott a zsűri elé.

A Miss Balaton 2017 versenyzői (fotó: facebook)

 

Ebben az évben Epres Panni, Iszak Eszti és Seres Attila foglalt helyet a bírák székeiben, akik nem csak a külső adottságokat, de a személyiséget és kisugárzást is figyelték. A castingon Horváth Éva, a rendezvény koordinátora is ott volt, hogy segítse a felkészülést.

A verseny trénerei hasznos tanácsokkal látták el a lányokat. Emellett olyan profiktól kaptak segítséget, mint Dobó Ági, Polgár Kriszti, Marton Adrienn és Magony Szilvi, akik szintén megosztották tapasztalataikat, hogy a versenyzők minél magabiztosabban vágjanak neki a megmérettetésnek.

A közönség is szavazhat
A második castingra júliusban kerül majd sor, ahova a zsűri által kiválasztott huszonkét lány jut tovább, de a Miss Balaton Facebook oldalán a közönség is leteheti majd voksát kedvence mellett, és további két lányt juttathat a következő fordulóba.