Számos fejlesztést valósít meg 2021-ben Révfülöp (Révfülöpi Képek)

Révfülöpön megvalósul a tavasz folyamán az Európa – sétányt és a Halász utcát összekötő járdaszakasz. A kivitelezővel, az Újvári Építőipari Kft-vel a szerződést megkötötté, a kedvező időjárásra várnak. Szintén ezzel a fejlesztéssel összekapcsolva strapabíró felnőtt sporteszközöket, újabb térbútorokat helyeznek el a pálya körül. Megtörtént a munkaterület átadás az óvodával szemközti volt tűzoltószertár területén, amit a Csécs és Társa Bt. alakít át óvodai tornaszobává. A munkák fedezetét a Magyar Falu programban elnyert összeg biztosítja.

A Magyar Turisztikai Ügynökség 2021 évi pályázatán a Császtai-strand 30-, a Szigeti strand 29-, a Napfény kemping strandja 30 millió Ft fejlesztési támogatást nyert – közölte a település polgármestere. Kondor Géza a Révfülöpi Képek helyi újságban beszámolt arról is, hogy  ezen összegből strandjaikon parkosítás, új eszközök, stégek, csomagmegőrzők, telefon és E-bike töltők, digitális idő és víz-levegő hőmérséklet kijelzős információs táblák, térkövezés, családbarát beltéri öltöző, vizesblokk, árnyékolás valósul meg. Az elavult zuhanyzókat saválló, négyfejes, láböblítős eszközök váltják fel, a Császtai-strand gyermekpancsolója mellett egy új is létesül. Szintén megújulnak az ivókutak, kétfejes, felnőtt-gyermek részére tervezett higiénikus típusokra váltjuk a régieket. A kivitelezőkkel, beszállítókkal a szerződéseket megkötötték.

Beszélt arról is, hogy a Révfülöpi Kilátó felújításával kapcsolatban örömmel erősíti meg, a teljes fedezetet a biztosító és a Miniszterelnökség támogatása biztosította, a munkaterületet az ősz folyamán átadták a legjobb ajánlatot tevő Tetőpont Plusz Kft-nek.

A faszerkezetek legyártása már befejeződött és elkezdődött a munka látványos része a helyszínen. Nyárra újra avathatják Révfülöp megújult szimbólumát. Hozzátette ezek folyamatban lévő fejlesztések, de természetesen amint a Magyar Falu program, akár egyéb pályázat megjelenik, előkészített dokumentációinkkal élni fognak a lehetőségekkel. Amennyiben turisztikai bevételeik a 2020 évihez hasonlóan alakulnak, 2021 őszén újra indulhatnak jelentősebb önerős beruházásaik, utcák, közterületek szépülhetnek meg.