Magánszállás-kiadók adatjelentési kötelezettsége: sok a panasz

– Aránytalanul és feleslegesen terheli a kis szobakiadókat, és aggályos esélyegyenlőségi szempontból is a magánszállásadók 2020 január elején életbe lépett adatjelentési kötelezettsége – véleményezte a hirbalaton.hu-nak Koncz Imre, Balatonakali polgármestere, aki a sok panasz miatt a térség országgyűlési képviselőjéhez, Kontrát Károlyhoz fordult segítségért.

A balatonakali.hu-n is elérhető Akali Hírek legutóbbi számában a polgármester ismertette a problémát, amit a 2020. január 1-től a magászállás szolgáltatókra is kiterjesztett, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé történő adatszolgáltatási kötelezettség okoz. Ebben Idézte a szállásadók érdekében a képviselőnek írt levelét:

„… Az ügy természeténél fogva nem csak a mi településünket érinti, hanem minden Balaton-parti települést és turizmussal foglalkozó összes választókörzetében szállást értékesítő állampolgárt..”

„A szállodák, panziók már szolgáltatják az adatokat az imént hivatkozott jogszabályi kötelezettség értelmében. A magánszállás szolgáltatók (akik jellemzően nem rendelkeznek 8-nál több szobával és nem tudnak 16-nál több vendéget fogadni) számára a jogszabály 2020. január 1-től írja elő az adatszolgáltatási kötelezettséget. A főként jövedelmük kiegészítéseként üzemeltetett magánszálláshelyek tulajdonosai, üzemeltetői tömegesen jelzik aggodalmukat, határozott ellenvéleményüket az intézkedéssel szemben.

Fontos leszögezni, hogy az állampolgárok egy bizonyos körében (idősek, számítógépet nem ismerők és nem használók) határozottan esélyegyenlőtlenségi aggályokat vet fel az intézkedés. Másrészről tudni kell, hogy ezeknek az úgynevezett kisebb magánszálláshely szolgáltatóknak jelenleg is vannak kötelességei a kiadással kapcsolatban. (mivel nem rendelkeznek pénztárgéppel, havi jelentési kötelezettségük van a NAV felé számlák pontos jelentése végett, az önkormányzat felé fizetendő IFA miatt pontos nyilvántartást vezetnek).

A napi jelentés kötelezettsége sok tisztességes szobakiadó állampolgár kedvét, vele megélhetését veszi el. Különösen azért érdekes a kötelezettség ilyen mértékű kiterjesztése, mert a MTÜ által kiírt szállásfejlesztési pályázatokban a magánszálláshelyek nem vehettek részt. Azt legalsó szinten csak a panziók vehették igénybe, annak ellenére, hogy az egyeztetések során a települési önkormányzatok határozottan kérték (személy szerint is jeleztem ezt a fajta igényt Gajda Tibor úrnak, aki akkoriban ismertette a települési vezetőkkel az ügynökség terveit).”

 

A polgármester vitatja az intézkedés észszerűségét

„Természetesen kívánatos, hogy a jövőben az önkormányzatok is minél hatékonyabban tudják beszedni az idegenforgalmi adót. Ennek érdekében sok észszerű lépést kell még megtenni a jövőben. Ez viszont nem az” – fogalmaz a levelében Koncz Imre, aki kéri az országgyűlési képviselő közbenjárását „hogy ez a kicsik számára mérhetetlenül aránytalan teher ne nehezedjen a magánszálláshely szolgáltatókra”.

Mint írja, jelenleg még próbálnak eleget tenni az elvárásoknak, de ez az intézkedés ismét sokak kedvét elveszi a tisztességes szálláskiadástól. Sérelmezi, hogy támogatás csak a nagy szálláskiadóknak jutott, miközben Balatonakalin, sok településhez hasonlóan az ilyen magánszálláshelyek teszik ki a turisztikai szálláshelykínálat nagy részét. Bizonyított tény, hogy sokan, főként hazai, családos állampolgárok, csak ezeket az amúgy olcsóbb szálláshelyeket engedhetik meg maguknak – érvel.

„Már az is nagy segítség lenne a magánszálláshelyek üzemeltetői számára, ha nem kellene minden nap adatot szolgáltatni, napi zárásokat csinálni, mert fogadjuk el, hogy ezek az emberek gyakran este 10 órakor érnek haza a főállásukból, hogy mosolyogva kiszolgálhassák azokat a turistákat, akik az adott településekre érkeznek. Nekik nincs személyzetük, még ha értenek is az infokommunikációs eszközökhöz, akkor is fáradtak. Egy havi jelentés talán viselhető lenne, mivel a NAV-jelentés jelenleg is havonta megy. Erre felkérik a szállásadók azt a személyt, aki amúgy segíti őket a könyvelésben, természetesen ezért is fizetniük kell” – fogalmaz a polgármester a segítséget kérő levélben.