Szálinger Balázs képviseli Magyarországot a költészet világnapján Rómában (mti)

Szálinger Balázs József Attila-díjas költő képviseli Magyarországot A költészet világnapja című rendezvényen március 21-én Rómában – közölte a Római Magyar Akadémia az MTI-vel. Szálinger Balázs több szállal is kötődik a Balatonhoz.

A rendezvénysorozatot hatodik alkalommal rendezi meg az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézeteinek Szövetsége (EUNIC) az olasz fővárosban. A római Szent Cecília Konzervatóriumba szervezett felolvasóesten 12 ország – Ausztria, Bulgária, Málta, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Portugália, Németország, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svájc – képviselteti magát, országonként egy-egy költővel.

Szálinger Balázs 1978-ban született Keszthelyen és az attól néhány kilométerre lévő Alsópáhokon nőtt fel, a Balaton közelében. Első kötetei Erdélyben jelentek meg: egy verseskötet és egy hexameterben írt vígeposz.

Több alkalommal is élt Erdélyben: 2000-ben Nagyváradon, 2010-ben Kolozsváron töltött egy-egy évet.

Versek mellett verses epikai műveket írt, jókora kihagyás után először nála mutatkozott újra ez a nagy hagyományú, de kiveszni látszó magyar irodalmi műfaj. 2008 óta színházaknak is dolgozik.

Díjat nyert színpadi Kalevala-feldolgozásával, a fiatal Julius Caesar kalózrabságáról írt Köztársaság című darabja 2012-ben az évad legjobb drámájának járó díjat nyerte el. Magyarra ültette Moliére Amphytrionját, Leonardo Da Vinci meséit és Racine Atáliáját is. Színpadi mesefeldolgozásokat is ír.

A pályakezdő költők egyik legfontosabb fóruma, a Hévíz című irodalmi folyóirat főszerkesztője volt hat éven keresztül.

Legutóbbi két, 360° és 361° című verseskötetében először hagyta el a versformákat, a versek fókuszában a táj, a történelem, a tér és az idő egymásra másolása, a korszakhatár előtt álló civilizációnk, a véráztatta és rohamosan változó Duna-medence szépsége és szomorúsága áll – olvasható a közleményben.