Szakmai bakancslistán a Balaton egységes megjelenítése (uzletem.hu)

Egyebek mellett Budapest, a Balaton és Sopron turisztikai márkázása is szerepel Bódis Gábor bakancslistáján. Az egyetemi oktató, a Hungary NEXT ország-márka műhely alapítója az Üzletemnek adott interjúban elmondta: megőrjíti, hogy a turizmus szereplőihez talán el sem jutnak a szektor jövőjét meghatározó nagyon jó koncepciók.

Az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának újabb cikkében Bódis Gábor turisztikai szakembert kérdezte szakmai céljairól, a hazai turisztikai lehetőségekről.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Az a helyzet, hogy több csúcsos a karrierutam. A Budapesti Turisztikai Hivatal és utódszervezeteinek kommunikációs és marketing igazgatói feladatköre, a főváros turisztikai márkázása, illetve Budapest képviselete az ECM (European Cities Marketing) szervezetben az egyik. A másik ilyen púp a felsőoktatásban, a turisztikai marketing és branding oktatása, olyan környezetben, amely lehetővé teszi az új módszerek gyakorlati alkalmazását, és azt, hogy nincs olyan rangos konferencia talán, ahová ne hívnának meg TDM-szervezetek, ügynökségek, szakmai orgánumok, rendezvényszervezők. A harmadik, amely összefügg az előzőekkel, a Hungary NEXT ország-márka-műhely hat éve történt megalapítása, amely közösségi networking alapon támogat hazai és határon átívelő turizmusfejlesztéseket, szállodai projekteket, arculat- és márkaépítést, sőt a nemzeti szintű turizmus stratégiához is szállít, szállított inputokat: igazi csomóponti szereplőként ma már. A három csúcs mellett vannak további „dombok” is, mint saját könyvek (pl. a Mind the Gap kreatív turisztikai coaching) megjelenése, vagy a nyolc és fél éves kreatív vezetői, főszerkesztői megbízatásom egy magyar-német kiadónál, a Stiefelnél.

– Milyen távra tervez?

– Rövid és hosszú távra egyaránt. Azok az élethelyzetek, amelyeket megkaptam, egyenként is kihívást jelentenek, a nagycsalád négy gyerkőccel, mondjuk. A Metropolitan Egyetemen, most már mentor-oktatóként, elárulhatom talán, hogy olyan oktatási módszereket dolgozunk ki és kezdünk el alkalmazni, amelyek egyedivé és még keresettebbé, sőt, szerethetőbbé teszik majd az intézményt. A rövid táv itt a tananyagok és a módszerek összehangolása, a kollégák sikeres bevonása. A hosszú táv pedig azt jelenti, hogy olyan portfólióval diplomázzanak le a nálunk végzettek, hogy ne legyen HR-es, aki nem kapkod utánuk. Hungary NEXT projektjeink között is van rövidebb kifutású, és hosszabbak is, számos ismert és publikus ezek közül, például Öskü vagy Nagylóc turisztikai fejlesztése. A hosszú távú elképzelés és vízió itt az, hogy megtartva a networking rendszert, intézményesebben és még megkerülhetetlenebb módon jelentsünk turisztikai szakmai közösséget és tudásbankot.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Budapest turisztikai márkázása, annak gyakorlati támogatása, a Balaton egységes megjelenítése és magasabb szintű kommunikációja, Sopron város és térségének, tágabban: az Alpokaljának márkázása a Magyar Turisztikai Ügynökséggel karöltve, egy olyan képzési program beindítása, amely egész kis gyermekkortól a fiatal felnőtt generációkig megnyitja a turizmus értelmezését és a turisztikai fogadóterületek edukatív lehetőségein át képes előkészíteni egy szervezettebb és felkészültebb, nyitottabb környezetet. A turisztikai szolgáltatások színvonalának emelése is ide tartozik, amely a képzések során már svédasztalos kínálatban meg-megjelenik általam is, de ezek gyakorlati transzformációja egyelőre lassabban halad. Fontosnak érzem a dizájn-vezérelt tervezés és marketingkommunikáció megvalósítását a hazai desztinációkban, amelynek jól megágyaz a Magyar Turisztikai Ügynökség, illetve a kormányzat is kiemelt célként kezeli például az ország márkázását és a hozzá felépülő kiemelt régiók márkaszintű, nem pontszerű fejlesztéseit, hanem a térségi gondolkodást. Ez egyértelműen felülírja a korábbi adminisztratív megközelítéseket azzal, hogy a fogyasztói magatartásból indul ki. Az új Látnivalók Magyarországon, korábban az utazók Bibliájaként aposztrofált kötet Budapest és környéke régiójának átdolgozása is az előbbi koncepcióra rezonál, amelyre nem régen kaptam megtisztelő felkérést a Well-Press Kiadótól. Bakancslistámon szerepel még a Hungarikumok és a magyar termékek erőteljesebb és letisztultabb kommunikációja a turizmusban, úgy is, mint a Hungarikum Bizottság Sport és Turizmus Szakbizottsági tagja. A Hungary NEXT „Still & Sparkling” koncepciójával is vannak hosszú távú stratégiai terveink a közösségen belül, úgy gondolom, egy ilyen találó szlogent nemzeti szinten, ahol pozícionálni tudjuk hazánkat a víz erejével, bizonyára intenzíven ki tudjuk majd használni a jövőben. Fontos még számomra a budapesti „Bulinegyed” újraértelmezésének szándéka és munkája, amely hitem szerint a márkázásban és a tartalomban tud megvalósulni a jövőben.

– A szakmájában hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– Egyértelműen itthon, ha a saját területemet, a turizmust és a marketinget nézem. Van mit tanulni és tanítani, egyelőre szinte mindenhol, bár vannak üdítő színfoltok és kifejezetten jó gyakorlatok helyi, térségi és nemzeti szinteken is. Ha külföld, akkor inkább a határokon átívelő megoldások és feladatok, megbízások jelentik a lehetőséget szerintem. Ugyanakkor, érzek lehetőséget a külügyi, illetve a nemzetközi turizmusmarketing szervezetek munkájának hatékonyabb összehangolásában is.

– Mibe fektetne be? Gondolkodik új vállalkozáson?

– Egyértelműen turisztikai marketing kommunikációba fektetnék, de az viszi a pénzt. Az attrakciófejlesztés képes hozni is, a Balaton térségére olyan ötlettárunk van, amely nem valóságtól elrugaszkodott, mégis számos lyukat befoltozna. Egyelőre új vállalkozásban nem gondolkodom, annyi minden van előttem most oktatóként és közösségi területen is, hogy talán gondolni sincsen időm erre.

A teljes cikk az uzletem.hu-n található.