Többször járt Balatonbogláron, Balatonföldváron, majd Füreden, Ábrahámhegyen és Tihanyban is. Balatonbogláron kezdett bele A huszonhatodik év szonettjeibe, Balatonföldváron, Ábrahámhegyen Molière-t, Villont fordított. Már az 1920–30-as évektől rendszeresen járt a nagy tóhoz, kezdetben Graf Ferenc balatonföldvári villájába. Az 1950-es évek elejétől – amikor már íróbarátai is megvetették lábukat a tónál – székhelyét áttette az északi partra. Tihanyban, Illyésnél írta A huszonhatodik év szonettfüzérét, de a Tücsökzene végét is.
Sok-sok különös hangulatú balatoni költeményt jegyez, talán a legismertebb A földvári mólón című. Nemcsak a tó szeretete vonzotta, de a szerelem is a tóhoz kötötte, hiszen Korzáti Erzsébet keszthelyi származású volt. A férjezett asszonnyal a szintén házas Szabó Lőrinc sokszor a Balatonnál találkozott, leginkább Földváron, de Hévízen is. A több évtizeden át tartó szerelem tragikusan zárult: Korzáti Erzsébet 1950-ben öngyilkos lett. Ennek a tragédiának állított emléket a költő A huszonhatodik év című ciklusában. Lipták Gábor, az író hű barátja így idézte fel ezt az alkotói folyamatot: „A huszonhatodik év szonettjeit nagypéntek éjszaka diktálta nekem Szabó Lőrinc. A géppapír felébe hajtott oldalára került egy-egy szonett. Már korán este nekifogtunk a gépelésnek, s én tőlem telhető gyorsasággal, de persze csak pár ujjal vertem megszokott, régi Remingtonom elnyűhetetlen billentyűit. Feledhetetlen éjszaka volt. Tudtam a huszonöt éves nagy szerelemről, s azt is tudtam, hogy az asszony öngyilkos lett. De ki tudta volna felmérni vagy akár elképzelni ennek a csodálatos szerelemnek a méreteit, arányait és majdnem az öröklétbe forduló szépségét anélkül, hogy ne hallotta volna ezeket a verseket. Szabó Lőrinc diktált, én pedig írtam. (…) Mikor befejezte a diktálást, se élő, se holt nem voltam. Olyan döbbenetes megrázkódtatás ért e versek által, amelyhez hasonlót talán még soha nem éreztem. És míg írtam – talán nem hivalkodás, ha kimondom –, kicsit cinkosa lettem ennek az emberi létet olykor megalázó, olykor földre tipró, de igaz és éppen ezért minden hétköznapi normát elsöprő fájdalomnak.”
A cikk folytatása itt elolvasható.