Szabályosan a Balaton körül (jurylife.com)

A vitorlázás versenyszabályai és a Magyar Vitorlás Szövetség előírásai mellett az osztályhajóval versenyzőknek elengedhetetlen ismerni az osztályszabályaikat. A Kékszalag specifikus szabályait az eseményre készült versenykiírás és a versenyutasítás írja le. Utóbbiban találhatók meg többek között a rajteljárás és a pálya bemutatása is, amely információk minden versenyző hajó számára nélkülözhetetlenek. 

A kerülendő jelek GPS koordinátái segítenek tájékozódni akkor, amikor még szabad szemmel nem láthatók a bóják vagy hajók – írja blogbejegyzésében Böröcz Bence nemzetközi versenybíró. A versenyrendezőség a rajtot megelőző este kormányosi értekezletet tart, amelyen praktikus információkkal látják el az érdeklődőket. Erősen ajánlott, hogy minden csapatot legalább egy fő képviseljen ezen. Ekkor megismerhetők az előre kiadott szabályokhoz képesti módosítások, és a lebonyolítással kapcsolatban szabadon feltehetők közérdekű kérdések.

A Kékszalag távja légvonalban körülbelül 150 kilométer, de széliránytól függően a hajók ennél időnként sokkal nagyobb utat tesznek meg. A tókerülés időben is elnyúlhat, a versenyt a rajtot követő 48 órán belül lehet érvényesen teljesíteni, mialatt a Balaton különféle arcait mutathatja. A természet szeszélye komolyan próbára teheti a résztvevők kitartását, ezért soha ne feledkezzünk meg saját és csapatunk biztonságáról – hívja fel a figyelmet a szakember. A rajt előtt ellenőrizni kell még egyszer a hajó biztonsági felszereléseit és meggyőződni arról, hogy a legénység minden tagja magabiztosan képes ezeket használni. A versenyszabályok szerint egyedül a hajó felelőssége eldönteni, hogy részt vesz egy versenyen vagy folytatja azt. A hajó felelős személyének pedig a fedélzeten kell tartózkodnia, és bizonyos esetben meg kell hoznia az ehhez kapcsolódó komoly döntést – írja a jurylife.hu.