Stop a kerékpáros versenyeknek (Tihanyi Visszahang)

A jövőben át kell gondolni mely nagyobb sportesemények lebonyolításához adja meg az engedélyt az önkormányzat, hiszen néhány rendezvény már akkora felfordulással jár, amelyet a helyi lakosok és az ideérkező turisták sem tolerálnak minden esetben. A képviselők úgy döntöttek, hogy a Félsziget Kupa kerékpáros versenyt a továbbiakban nem támogatják.

A Somogy Megyei Kerékpáros Szövetség március végén rendezte meg a Bringa Kupát, több korcsoportban, amely jelentős útlezárásokkal járt a településen. Bár a Magyar Közúttól megkapták az engedélyt, a felső piacról induló verseny mégis elégedetlenséget szült.

– Levelet írtunk a Magyar Közút igazgatójának azzal a kéréssel, hogy az ilyen és ehhez hasonló versenyek útlezárásaihoz csak akkor adjanak engedélyt, ha arról az önkormányzatnak tudomása van és előzetes beleegyezését adja. Ennek a kerékpáros versenynek évek óta helyet adunk, ám a rendezvény már kinőtte a települést, az útlezárások meg – bénították a közlekedését, bosszúságot okozva a helyi lakosoknak és a turistáknak is. Önkényesen még parkolót is elfoglaltak. Erre nekünk nincs szükségünk. A képviselőkkel úgy döntöttünk, nem szeretnénk a jövőben helyet adni ennek a versenynek, sőt minél előbb át kell gondolnunk és szabályoznunk kell milyen sporteseményeknek adunk helyet – nyilatkozta a Tihanyi Visszhang kérdésére Tósoki Imre polgármester.

Éppen a közlekedési problémák miatt már eddig is csak a szezonon kívül, kora tavasszal és késő ősszel, lehetett a településen sporteseményeket szervezni, de a tapasztalatok azt mutatják, amint jó az idő, már ezekben az időszakokban is rengetegen látogatnak el a Félszigetre, és ezt a kettős terhelést már nem bírja el a település.

– Komoly dilemma, milyen sportrendezvényeknek adjunk zöld utat és melyeket utasítsunk el, de az egyértelmű, valamit tenni kell. Fontos szempont, hogy milyen létszámú indulóval lehet kalkulálni egy-egy rendezvényen. Hamarosan kezdődik a Tihanyi Félmaraton futóverseny, már most 2500 jelentkező van, nem tagadom, ez az esemény is kiváltott vitákat. Abban maradtunk, hogy látva a sok előzetes jelentkezőt támogatjuk a rendezvényt, de szeretnénk beleszólni az útvonalak kijelölésébe, a fő út például semmiképpen nem lehet érintett – mondta a polgármester.

Az önkormányzati újság azzel zárja írását, hogy lapzárta után a futóverseny szervezői és az önkormányzat egyeztetett a rendezvénnyel kapcsolatban, az eredményről a következő lapszámban számolnak be.