Sporteszközzel a Balatonon – ezt tanácsolják a Vízimentők

Egyre több vízi sporteszközzel közlekedővel találkozunk a Balatonon. Érdemes kihasználni a tó adottságait sportolásra, csónakos horgászatra, de nem szabad elfelejteni, hogy jogszabály vonatkozik ezen eszközök használatára. Nem beszélve arról, hogy saját biztonsága érdekében bizonyos felszereléseket fontos megvenni a kajak vagy SUP mellé. És arra is a parton kell felkészülni, hogyha bajba kerülünk, tudjunk segítséget hívni. 

(Fotó: VMSZ)

 

Annak, aki vízi sporteszközt vagy csónakot használ, ismernie kell a vízi közlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvényt. Mielőtt megvásárolja a sportszert, olvassa el ezt a jogszabályt, vagy érdeklődjön a kölcsönzőben, ahol kibérli. Ebben benne foglaltatik egyebek között az is, hogy hány éves kortól lehet önállóan használni ezeket, és mi a hozzájuk kapcsolódó kötelező felszerelés (pl. mentőmellény) – hívja fel a figyelmet honlapján a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata.

A legfontosabb dolog a mentőmellény, olyan sportszereken is, amelyeken nem kötelező. Hosszan sorolható, hány életet mentett már meg a mellény. Olyan esetekben is, amikor a viselője egyáltalán nem számított rá, hogy vízbe fog esni, arra meg pláne nem, hogy az esés közben eszméletét veszti, mert beüti a vitorlásba vagy a kajakba a fejét. Ebből is többféle kapható, a vízimentők a galléros változatot ajánlják, hiszen az fent tartja a fejet a víz felszínén (ami egy eszméletlen ember esetében életmentő lehet). De ha gallér nélkülit tud vásárolni, az is nagyon jó, csak vegye fel, mielőtt még vízre száll – teszik hozzá.

Mielőtt elindulnánk, elengedhetetlenül fontos megnézni az aktuális és a várható időjárást. Ehhez ajánlják a TAVIHAR alkalmazást, ami nem csak a Balaton, hanem a Tisza-tó, a Velencei-tó, és a Fertő-tó viharveszélyeiről is ad tájékoztatást. (Erős északi szélben nem érdemes az északi parton sporteszközzel, strandeszközzel vízre szállni. Ahogyan déli szélben sem az déli parton. Könnyebb elsodródni, mint gondolnánk.)

A mobiltelefont mindenképpen vigyük magunkkal, méghozzá vízálló tokban. Néhány ezer forintért lehet ilyet kapni, és ha baj van, például úgy elsodor a szél, hogy nem tudunk már kievezni, akkor életmentő lehet. Olyat érdeme vásárolni, amiből nem kell kivenni a mobiltelefont ahhoz, hogy működjön az érintőképernyő, vagy beszélni lehessen a telefonon.

A jogszabály azt is meghatározza, hogy melyik sporteszközzel milyen messze lehet a parttól eltávolodni. A vízimentők viszont azt javasolják, hogy mindig maradjunk partközelben.  Ha hosszabb távokat szeretnénk megtenni, haladjunk a parttal párhuzamosan.

Mielőtt vízre szállunk, töltsük le a BalatonHelp applikációt. Ebben az applikációban elég megnyomni a Segélyhívás gombot, és a Mentésirányítási Központ azonnal látja, hogy pontosan hol tartózkodik a bajba került (GPS koordináták alapján).

Érdemes a biztonság kedvéért segélykérő telefonszámukat is elmenteni (ez is csak a Balatonon működik, csakúgy, mint a Balatonhelp): +36 30 383 8383.