Soros-barát molinókkal tapétázta ki kerítését a múzeumos (Magyar Narancs)

Az idegenellenesség katasztrófát hozhat a turizmusra. Ezt mondja a menekülteket invitáló tihanyi babamúzeumos.

„Soros demokráciát gondolt, illiberális antidemokratát kapott; Hagyjátok abba gyűlöletkampányaitokat!; Magyarország megbecsülését a világban sikerült eljátszanotok” – ilyen feliratú transzparensek fogadták nemrég tihanyi Gardafesztiválra a balatoni településre látogató százakat, ezreket a babamúzeum kerítésén.

Filotás Tivadar, az Őcsényből „kitessékelt” menekülteket befogadó tihanyi babamúzeum tulajdonosa aggatta ki saját tervezésű molinóit, és azért ekkor, hogy minél többen szembesülhessenek vele. „Elöl az uniós zászló, utána gyászszalag, majd a magyar lobogó, így látható a babamúzeumunkon régóta, és egészen addig így lesz, míg ki nem alakul egy valódi demokratikus rendszer ebben az országban” – bocsátja előre a magyarnarancs.hu-nak Filotás Tivadar, aki néhány hete azzal a bejelentésével híresült el: jövő tavasszal szívesen látja vendégházukban az Őcsényből „kiutált” menekült családot. (A hvg.hu-nak írt októberi levelében Filotás egyhetes tavaszi nyaralást ajánlott fel az általa vezetett Tihanyi Babamúzeum vendégházában az Őcsényben elutasított családnak. Filotás azért ajánlotta fel a vendégházát a menekülteknek, mert meg akarja mutatni, hogyan kell bánni az idegenekkel. A friss molinókat először a balatontipp.hu szúrta ki.)

A 72 éves Filotás Tivadar maga is menekült volt egykor, hiszen 1956-ban két testvérével együtt hagyta el az országot. Előbb Innsbruckban, majd végül Münchenben telepedett le. Azt mondja, idegenek segítségének köszönheti, hogy tanulhatott, és egzisztenciát alakíthatott ki Münchenben. 1994-ben települt haza német feleségével és hozta létre a babamúzeumot Tihanyban. Származása, ősei múltja is arra indította – árulta el –, hogy a maga eszközeivel válaszoljon a sorosozós plakátkampányra. Hiszen szépapja francia hugenottaként menekült Szabadkáig a katolikus öldöklés elől, a család másik ágán görög bevándorlók jöttek a Délvidékre. Egyik őse, Filotás Ferenc huszár ezredes honosította meg idehaza az öttusát, nagynénje, Filotás Lili teremtette meg az idegenforgalmi marketinget, az első világháború után megalapította az ország tájait népszerűsítő Budapester Rundschaut, a későbbi Hungária Magazint.

„Egyre rosszabb az emberek hangulata az országban, egyre nő a félelem, pedig valaha ez egy nyitott, befogadó, vendégszerető ország volt” – kezdi Filotás. „Amikor a rendszerváltás után visszatértem a feleségemmel Németországból, először Toszkánában akartunk letelepedni és ott létrehozni babamúzeumot a gyűjteményéből, de egy balatoni út során beleszerettünk a tájba, a magyarok vendégszeretetébe. Ma viszont egyre rosszabb híre van Magyarországnak Európa-szerte. Ez az idegenellenesség, a gyűlölködés a turizmust is visszavetheti.”

A Magyar Narancs kérdésére, hogy ezt mire alapozza, Filotás Tivadar azt válaszolta, hogy bár ma már Tihanyban élnek télen-nyáron, de a németországi sajtót ma is figyelemmel kíséri, és úgy látja nemcsak a baloldali, hanem a jobboldali médiumokban is mind több a rossz hír Magyarországról.

“Hálátlannak tartanak bennünket, amiért nem úgy fogadjuk a rászoruló menekülteket, ahogyan bennünket fogadtak 1956-ban, és amiért az uniós támogatást elfogadjuk, de cserébe a kötelezettségeinket nem vagyunk hajlandók teljesíteni. Úgy vélem, hogy az európai gondolkodású embereket mindinkább elriasztja a hírünk attól, hogy magyarországi utat, nyaralást tervezzenek. Kelet-Közép-Európa »új demokratikus államai« egyre visszataszítóbbak lesznek az európai szemléletű utazók számára. Ha továbbra is a mostani téves útirányt tartja Magyarország, az katasztrófa lehet a turizmus számára is, ami pedig nekünk, a Balatonnál egyáltalán nem mindegy. Jogos ez az aggodalom akkor is, ha sokan még nem merik is kimondani a hozzánk hasonló vendégvárók közül.”

Saját bevallása szerint a molinóival  a figyelemfelhívás, a példaadás volt a célja, mint mondta, azt szeretné, ha a babamúzeum is egyfajta világszemléletet, európaiságot tükrözne.

„Korábban csak egyet tettem ki a kerítésre, azzal teszteltem a járókelőket, már akkor is volt, aki köpködött, más igazat adott, de hozzátette, hogy ezért a fejemet fogják venni. Most, a Gardafesztivál idején is jött ilyen és olyan vélemény is, nagyon sokan megálltak lefotózni a molinókat. Azt hiszem, a célomat, a figyelemfelhívást elértem. Mit tehetnék többet? Egyébként nincs mitől félnem, én mindentől független vagyok. Ezért gondolom, hogy azok helyett is cselekszem, akik félnek. Az én egzisztenciám németországi, a fiaim viszik tovább a vállalkozást Münchenben, a véleményemet mindig megmondtam és meg is fogom mondani.”

Az újságnak azt mondta, egyelőre nem tudja, hogy tavasszal kiteszi-e újra a molinókat, de úgy véli talán a hagyományos tihanyi levendulaünnepkor, ami jó lenne arra is, hogy vendégül lássa az Őcsényből »kiutált« menekült családot – olvasható a magyarnarancs.hu-n.