Somogyország újabb kincse a marcali templom (sonline.hu)

Somogy Megyei Közgyűlése Örökségünk-Somogy­ország Kincse címet ítélt a marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomnak, amely a kisváros kevés műemlék épületének egyike, s a mellette lévő, szintén védettséget élvező plébániával és környezetével a település igézően szép része.

Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános elmondta: a források szerint először Szent Ányos püspök tiszteletére emeltek és szenteltek templomot ezen a helyen. Első okleveles emlékei 1405-ből és 1455-ből valók. A török idők után 1722-ben szervezték újjá a plébániát, s az első anyakönyvi bejegyzés 1724-ből való. A templomot 1730 körül építették újjá, s védőszentje 1737 óta Gyümölcs­oltó Boldogasszony.

A történeti és régészeti kutatásokból kiderült, az elmúlt időszakban számos alkalommal át- és újjáépítették Isten marcali hajlékát, s a román, a gót, a barokk és az eklektikus stílusjegyek egyaránt megtalálhatók az impozáns méretű épületen.

Mint azt a sonline.hu megtudta, a templom oratóriumában 2004 óta látogatható a „Historia Ecclesiae Marcaliensis” című egyháztörténeti kiállítás. Jelentős értéket képvisel a templom belső berendezése is, az oltárkép, a festmények, a szobrok, valamint a többi műalkotás. A Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplom egyik büszkesége a Fatimából érkezett alkotás, amely a fatimai kegyszobor hiteles másolata. Különlegességei közé tartoznak a Jézus Testvérei Kisközösség által készített terítők és miseruhák is.

Egy templom „paramétereihez” elengedhetetlenek a lelki mutatók is. Örvendetes, hogy Marcaliban számos közösség működik. Kiss Iván atya örömmel újságolta: Rózsafüzér Társulatuk több mint 100 éves múlttal büszkélkedik. A Jézus Testvérei Kisközösség mellett az Engesztelő imakör, valamint a Szent Erzsébet imakör szolgálatát is sokan áldják. Az 1993-ban alakult Fény Gyermekei Zenekar és a Karitász Csoport és tagjai pedig önzetlen munkájukért számos elismerésben részesültek az elmúlt években. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportja a város civil életének egyik mozgatórugója. Számos rendezvény szervezése fűződik nevéhez.

A Magyar Rádió eddig hat alkalommal közvetítette élőben a vasárnapi szentmisét Marcaliból – írja a sonline.hu.