Somogyban épül a legtöbb lakás, nagy húzóerő a Balaton (mti.hu)

Az év első kilenc hónapjában több mint 22 ezer építési engedélyt adtak ki, 30 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; az élénkülést a január elsejétől ismét 5 százalékra csökkentett új lakások áfája támogatta – közölte a Takarék Csoport hétfőn az MTI-vel. A megyék között a legtöbb lakás Somogyban épül, ami elsősorban a Balaton környékét jellemző jelentős építési hullámnak köszönhető.


A Takarék Csoport elemzői által összeállított Takarék Index szerint jelentős volt a különbség 2020-ban és 2021-ben a társasházi és a családi ház jellegű építések dinamikájában. Ez utóbbi tavaly jóval kevésbé esett vissza az előző évekhez képest, a társasházi építéseknél sokkal drámaibb volt a csökkenés.

Míg 2017-2019-ben a társasházi jellegű építési engedélyek száma meghaladta az egyszerű bejelentéssel létesítendő lakások számát, addig 2020-ban ez megfordult, miután utóbbiaknál 20 százalékos, előbbieknél viszont 49 százalékos volt a visszaesés. A kiadott építési engedélyek idei növekedésének hátterében elsősorban az egyszerű bejelentések bővülése állt, az első kilenc hónapban majdnem 15 ezer ilyen történt, a tavalyi egész éves, kevesebb mint 13 ezer után. Ezzel szemben társasházi lakásokra valamivel több mint 7500 engedélyt adtak ki idén az első háromnegyed évben, 3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A társasházi lakásépítési engedélyek lassabb felfutása nem meglepő, egy társasházi projekt előkészítése és engedélyeztetése hosszabb időt vehet igénybe.

Közölték, Budapesten a 2021 januárja és szeptembere között országosan megfigyelhető élénküléshez képest nem látszott javulás az engedélyek számában. Az első kilenc hónapban körülbelül 4200 engedélyt adtak ki, ami 2015 azonos időszaka után a legalacsonyabb szám. A fővárosi piac lassabban indulhat, mert itt a társasházi építéseken belül is nagyobb projektekről van szó, amelyek előkészítése még hosszabb lehet.

Ugyanakkor jelezték, a megyei jogú városokban az egyszerű bejelentések száma emelkedett az év első három negyedévben 2020 azonos időszakához képest, és meghaladta a 2017-2019-es szinteket is. Emellett a társasházépítések is élénkültek.

A városokban is jelentős emelkedés volt az egyszerű bejelentésekben és a nem egyszerű bejelentésekben egyaránt, előbbiek száma meghaladta a 2017-2019-es szinteket is, utóbbiaknál megközelítette a 2019-est.

A községekben az év első kilenc hónapjában az egyszerű bejelentések száma megközelítette a 6 ezret, ami éves összevetésben 58 százalékos, 2019-hez képest pedig több mint 34 százalékos emelkedés.

A megyék között a legtöbb (legalább 10 lakásos, értékesítés alatt álló projektben található) lakás Somogyban épül (2272), ami elsősorban a Balaton környékét jellemző jelentős építési hullámnak köszönhető, míg a második helyen Pest megye áll 1982 épülő lakással, amit a főváros közelsége húz felfelé.

A Takarék Index szerint az energiahatékony új lakások vásárlására vagy építésére október óta elérhető Növekedési Hitelprogram (Nhp) Zöld Otthon Hitel tovább pezsdítheti az ingatlanpiacot mert nagyon kedvező kamatozású forrást biztosít a vásárlóknak, ráadásul a családi otthonteremtési kedvezményt igénylőknek nulla százalékos hitelkamat mellett érhető el.