Soha nem látott lakhatási programokat hirdetnek a Balatonnál (hellovidek.hu)

Megpróbálják a következő években minden eddiginél több erőfeszítéssel erősíteni a Balaton népességmegtartó-képességét. A Balaton Kiemelt Térség fejlesztési koncepciójának egyik stratégiai jelmondata a „Megújuló balatoni közösségek!”. Ebben a szakemberek a balatoni gazdaság jövedelemtermelő és foglalkoztatási képességének javítását tűzték ki célul a helyi és kapcsolódó tudásbázisokkal való együttműködés eredményeként az új termékek, szolgáltatások fejlesztése révén – írja a hellovidek.hu.


A balatoni térség népességmegtartó-képességének növelése fontos szerephez jut a 2021-2027 közötti időszakban. Ennek érdekében komplex és összehangolt helyi gazdasági programok megvalósítása, a helyi „körforgásos gazdaság” feltételeinek kialakítása, a „helyi piacok” térségi szemlélettel történő működtetése, valamint többdimenziós gazdaságszerkezet létrehozása is szerepel abban a stratégiában, amely a Balaton térség programalapú fejlesztését tűzte ki célul.

A Balaton környékéről jellemzően elvándorolnak a tehetséges fiatalkorúak és fiatal felnőttek, azonban a természetes fogyást enyhítő pozitív vándorlási egyenleg inkább az időskorú lakosság által generált.

Úgy tűnik, hogy a népességfogyás és a kedvezőtlen demográfiai folyamatok különösen súlyosak egyes háttértelepüléseken, ahol az elvándorlást és elöregedést nem ellensúlyozza a beköltözés sem, a helyben maradók pedig jellemzően az alacsonyabb státuszú lakosság köréből kerülnek ki. Ezeknek a folyamatoknak a révén „a régió perifériáin a tartós elszegényedés, és a strukturális hátrányokból adódó tartós hanyatlás réme fenyeget” a stratégia szerint.

A fenti problémákra reflektálva a balatoni lakhatási, otthonteremtési programokban az alábbi lakhatási formák támogatása lesz elérhető:

  • Bérlakás-program: önkormányzatok által tulajdonolt bérlakás-építések támogatása (társasházak), kiemelten fiatal párok, családok és munkavállalók átmeneti lakhatásának segítésére. A fiatal párok, házaspárok számára speciális lehetőséget nyújt a kedvező bérleti konstrukciót kínáló, előtakarékossági szerződést is magába foglaló Fecskeház program.
  • Új építési telkek kialakításának támogatása: támogatják a közművesített építési telkek önkormányzatok által történő létrehozását, olyan területeken ahol a település belterületi adottságai ezt megengedik, illetve a telekalakítások nem okoznak környezeti konfliktusokat.
  • Felhagyott ingatlanok, telkek, házak kedvezményes értékesítése: különösen a kevésbé frekventált háttértelepüléseken jelent problémát a sok elhagyott, lakatlan ház. Ezek az ingatlanok amellett hogy a településképet sok esetben rontják, jellemzően teljesen piacképtelenek. A fenti konstrukció keretében megkönnyítenék, hogy ezek az ingatlanok az önkormányzatok tulajdonába kerüljenek, akik ezt követően kedvezményesen, különböző feltételek lefektetésével (például elidegenítési tilalom és életvitelszerű tartózkodás beköltözők számára) értékesítenék.

A hellovidek.hu teljes cikke itt érhető el.