Siófoki számháború

A Balaton legnagyobb városának életében hónapok óta fontos téma, hogy mennyi is pontosan a lakosság száma. Az önkormányzatok kasszájából kieső iparűzési adót ugyanis az állam automatikusan megtéríti a 25 ezer alatti lakossal rendelkező települések esetében, a többinél egyedi elbírálásra kell várni. Siófok lakossága 25 ezer körüli, és akad arról is hivatalos szám az, hogy ennél picit több, meg arról is, hogy picit kevesebb, ezért dr. Lengyel Róbert polgármester az illetékes minisztériumhoz és miniszteri biztoshoz fordult a kedvező elbírálásért.

Siófok polgármestere a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a nagy kérdés eldöntésére, miszerint a város lakosságszáma 25 000 alatti, vagy fölötti, végül „pöcsétes papír” jött. A Belügyminisztérium nyilvántartása alapján, 2021. január 1-i állapot szerint 25 043 a siófoki lakosok száma. De megjelent a Központi Statisztikai Hivatal közhiteles adatsora is, mely szerint 24 932 a bejelentett lakó.
„Jegyző úr tájékoztatása szerint a 25 ezret csak akkor haladjuk meg, ha ehhez a számhoz hozzá vesszük azt a 175 főt is, akik ugyan hajléktalanok, viszont Siófok a feltüntetett, de utca, házszám nélküli tartózkodási helyük. Vélelmezem, nagy részük nincs is Siófokon, ide adót értelem szerűen sosem fizettek, csak valamikor kiállítottak számukra egy ilyen igazolványt és közben meg szélednek szerte Magyarországon. Tehát a hajléktalanjainkkal lehetünk a bűvös szám felett?” – teszi fel a kérdést a település vezetője.
A fentiek miatt most újra az illetékes minisztériumhoz és miniszteri biztoshoz fordult, mint írja, kérve „annak a bizonyos kabátnak az újragombolását”.