Siófoki magánjachtkikötő terv: az építő cég is megszólal (welovebalaton.hu)

Siófokon tiltakoznak a Szabadifürdőnél tervezett építkezés miatt, de a kikötőt építő cég szerint a létesítmény nem zavarná a strandolókat.

 

A siófok-szabadifürdői Aranyparton magánjachtkikötőt építene a Divinus Befektetési Alapkezelő Zrt., így az ottani szabadstrand működése lehetetlenné válna – írta a napokban a 24.hu a november 15-i közmeghallgatásról tudósítva. Bár a fórumot a polgármesteri hivatalba hívták össze, a tudósítás szerint azon az önkormányzatot senki sem képviselte, a vállalat vezetője pedig – bár értesüléseik szerint ott volt az épületben – nem vett részt. (Siófok önkormányzatát az alpolgármester és több illetékes hivatali személy is képvselte – a szerk.)

A cikk megjelenése után a vállalat közleményt adott ki, amelyben azt írják, hogy a meghallgatáson szakmai párbeszéd híján nem látták értelmét megnyilvánulni: bár a műszaki tanulmányokat eljuttatták a fórumra, ennek ellenére azon a régi tervezetet, nem pedig a véleményezés alatt álló terv adatait mutatták be.

A welovebalaton.hu kiemelte a vitás pontokat:

99 férőhely, 10 év, 1 hatástanulmány
Az eredetileg majdnem kétszer akkorára tervezett kikötő mérete később 99 férőhelyesre zsugorodott, amelyhez így nem kell környezeti hatástanulmányt készíteni – olvasható a 24.hu cikkében.

A Divinus közleménye szerint tíz éve vásárolták meg a strand előtti tómeder 18 400 m²-es, Natura 2000-es védelem alatt álló részét: „A város akkori vezetése kifejezetten azzal a szándékkal kezdeményezett velünk tárgyalásokat, hogy felajánlják megvételre ezt a Szent László utca végén található területet.” Kifejtik azt is, hogy „az egyetlen kecsegető érv” éppen a Balaton-törvény által biztosított kikötőlétesítési jog volt. Elmondásuk szerint kompromisszumok során jutottak el „az éppen még nem veszteséggel üzemeltethető” minimumszintig, illetve megjegyzik, hogy egy biológiai és környezeti hatástanulmányt is készíttettek korábban, ami „négy évszakon át kísérte figyelemmel az érintett terület élővilágát”.

 

Az egyik legutolsó lehetséges kikötőhely, az egyik legutolsó érintetlen partszakasz
A 24.hu szerint a tervező, Dr. Ördögh József azzal védekezett a közmeghallgatáson, hogy kikötőt a szabályok szerint már csak néhány helyen lehet építeni és ez az egyik. A Szabadstrand Megóvó Baráti Kör képviselője, Rurik Sarolta a fórumon elmondta, hogy ez az egyik utolsó érintetetlen partszakasz: maximum 40 szabadstrand és több mint 90 zárt kikötő van a tónál, ami 2020-ra „kilencezer hajós magyar tengerévé” teheti a Balatont. Kruchina Károly, a Magyar Szörf Szövetség alelnöke pedig hozzátette, hogy a tervezett kikötő területén nem csak hobbisportolók, hanem olimpiára járó profik is gyakorolnak.

Ezzel szemben a cég közleménye azt állítja, a problémát kiküszöböli, hogy a kikötőt nem csatolnák közvetlenül a parthoz, hanem attól 240 méterre alakítanák ki. Az újabb tervezet pedig a BME Vízépítési és Vízgazdálkodási tanszékvezetőjének mérései és modellezései alapján készült el.

 

Az iszaposodás réme
A 24.hu tudósítása szerint a baráti kör álláspontja az, hogy a „kőmonstrumok” miatt már csak múlt időben lehet beszélni a tóról Balatonlellén és Fonyódon, Zamárdiban pedig már méteres mélységű eliszaposodást okozott a kikötő. Horváth László, a Veszprémi Járási Hivatal természetvédelmi osztályvezetője erre reagálva elmondta, hogy „nyilván kell kotrás”, de az iszap tárolására a környéken három tároló van. Ugyanakkor a közönségből kijavították, hogy jelenleg csak egy, az is Vonyarcvashegyen.

Azonban a Divinus által kiadott közlemény szerint a „2,5 – 3 méteres állandó vízmélység biztosított”, ezért a kotrással járó iszaptalanítás teljesen feleslegessé válhat a jövőben.

A welovebalaton.hu eredeti, fotókkal is illusztrált cikke itt olvasható.