Siófoki hírek: hétfőtől kötelező maszkviselések, nőtt a vendégéjszakaszám és távozott a jegyző

November 15-től, hétfőtől kötelező a szájmaszk viselése Siófokon a városházán, a könyvtárban és az emlékházban – olvasható a város honlapján, amely beszámol arról is, hogy az idei év első kilenc hónapjában a település vendégéjszakáinak száma (938 ezer) 6,6 százalékkal haladta meg a tavalyi év első kilenc hónapját (880 ezer), valamint arról is, hogy azonnali hatállyal lemondott a város jegyzője. 

Ami a szeptemberi vendégéjszaka számokat illeti, idén a tavalyival közel azonos adatokat produkáltak a siófoki kereskedelmi- és magánszálláshelyek; tavaly szeptemberben 95 ezer, idén 96 ezer vendégéjszakát regisztráltak – derül ki az önkormányzati adóhivatal összegzéséből. Jól érzékelteti a nyári hónapok nagyobb forgalmát, hogy az augusztusi vendégéjszakaszám még meghaladta a 382 ezret.

A jegyző távozásáról szűk szavúan számol be az oldal, Dr. Lengyel Róbert polgármester tájékoztatására hivatkozva, mely szerint:

„A mai nappal távozott a hivatalunk éléről dr. Sárközy László jegyző. Beosztásáról – előzményi események és az önkéntes távozás lehetőségének általam történt felajánlása után – azonnali hatállyal mondott le, amit -az eddig végzett munkáját megköszönve- természetesen tudomásul vettem.
Új jegyző kinevezéséig az aljegyző, Kétszeriné dr. Takács Éva asszony vezeti a siófoki hivatalt.”