Kamrában tartottak fogva egy idős nőt Siófok közelében (MTI)

Végrehajtandó szabadságvesztést indítványoz az ügyészség egy házaspárral szemben, akik a vádhatóság szerint fűtetlen bódéban másfél éven át tartottak fogva egy idős asszonyt Siófok közelében – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Azt írták: a büntetett előéletű 42 éves férfi és 41 éves nő évekkel ezelőtt a bizalmába férkőzött a 71 éves, francia állampolgárságú sértettnek. A vádlottak – kihasználva az asszony érzelmi kötődését, és azt, hogy családtagként tekintett rájuk – beköltöztek a nő siófoki lakásába és rávették: haszonélvezeti jog fenntartása mellett ajándékozza az ingatlant kiskorú gyereküknek.

A házaspár 2017-ben lakásfelújításra hivatkozva egy Siófok környéki ingatlanba költöztette az asszonyt, később bezárta egy zártkerti telken álló, korábban disznóólként, szerszámos kamraként használt hat négyzetméteres, szigetelés nélküli bódéba.

A vádlottak ágyat, asztalt, éjjeli lámpát és rádiót adtak az idős nőnek, akinek fűtési, tisztálkodási, mosási, takarítási lehetősége nem volt. A fogva tartói naponta egyszer megjelentek nála, ételt, vizet és alkoholt vittek neki, s néha lehetővé tették, hogy felügyelet mellett sétálhasson.
A sértett a házaspár távollétében próbált segítséget kérni, de ezt a lakatlan területen nem hallotta senki.

A nő távolléte 2018 márciusában feltűnt a siófoki szomszédoknak. A rendőrök is keresni kezdték a sértettet, erről értesülve a házaspár visszavitte őt a lakásába, hazaérkezéséről bejelentést tettek, de a rendőri ellenőrzés után újra elköltöztették.

A siófoki rendőrök végül 2019 szeptemberében, egy bejelentés alapján megjelentek a zártkerti ingatlannál és kiszabadították az elhaló hangon segítséget kérő asszonyt.

Az ügyészség a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat a házaspár ellen, indítványozva, hogy a nő és a férfi egyaránt négy és fél év börtönbüntetést kapjon, ha beismeri a cselekmény elkövetését. Emellett kérte a bíróságtól a vádlottakkal szemben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is.