Siófok a toplisták élén: nőtt a vendégéjszaka szám is 2019-ben (siofoki-hirek.hu)

Ha minimálisan, 0,8 százalékkal is, de nőtt a vendégéjszakaszám Siófokon 2019-ben az előző évhez képest. Siófok volt a legnépszerűbb magyarországi úti cél tavaly a Szallas.hu adatai alapján, a Programturizmus.hu összesítése szerint pedig az ország vidéki települései közül Siófok programjait keresték a legtöbben. Siófok a toplisták élén, a Plázs volt a második legnépszerűbb programhely az országban.

Különösen a június produkált kimagasló vendégéjszaka számot a siófoki városháza adóhivatalának kimutatása szerint; több, mint 30 ezerrel többet, mint a nyár első hónapja 2018-ban. A másik két nyári hónap, a július és az augusztus nagyjából „hozta” az előző évit, minimálisan felülmúlva. A tizenkét hónap során összesen 1 092 300 vendégéjszakát töltöttek el a turisták a városban, közel tízezerrel többet, mint egy évvel korábban. Idegenforgalmi adóbevétel 840 ezer vendégéjszakából keletkezett, 251 ezer került ki az adómentes korosztályból (18 éven aluliak) – írja a siofoki-hirek.hu.

2019-ben sorrendben Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest lettek a legnépszerűbb belföldi úti célok – állapította meg a Szallas.hu. A népszerű internetes szállásfoglaló oldal szerint egyébként tavaly országos szinten rekordot döntött a turizmus, a kereskedelmi szálláshelyek belföldi bruttó szállásdíj-bevétele 8 százalékot meghaladó mértékben nőtt. Átlagosan 49 400 forintot fizettek a vendégek foglalásonként, ami csaknem 10 százalékkal több mint 2018-ban. Az egyéjszakás (35%) és a kétéjszakás (33%) kikapcsolódások voltak a legjellemzőbbek, az átlagos foglalási hossz 2,26 éj volt. A legtelítettebb nap augusztus 17-e, szombat volt.

2020-ban további öt-hat százalékos növekedésre számít a portál a turizmusban.

A Programturizmus.hu portál elmúlt évi látogatottsági adatai alapján – 8.4 millió feletti felhasználó és 40 millió feletti oldalmegtekintés – az derült ki, hogy melyek voltak a legnépszerűbb események 2019-ben. E szerint vidéken Siófok programjait keresték a legtöbben, a programhelyek közül a Plázs (siófoki Nagystrand) a dobogó második fokára fért fel.

Top 10 belföldi úti cél:
1. Siófok, 2. Hajdúszoboszló, 3. Budapest, 4. Balatonfüred, 5. Eger, 6. Hévíz, 7. Zalakaros, 8. Gyula, 9. Szeged, 10. Miskolctapolca.

Programok iránti kereslet, vidék:
1. Siófok, 2. Eger, 3. Győr…6. Balatonfüred.

Legnépszerűbb programhelyek:
1. Várkert Bazár, Budapest, 2. Plázs, Siófok.