A térségben olyan régóta van jelen az idegenforgalom, és olyan jelentős hagyományokkal rendelkezik már a 18. század végétől kezdődően, hogy a Balatonnak két kultúrája él egymás mellett. A helyiek illetve az ideérkezők, nyaralók, beköltözők kultúrája. Időről időre kölcsönhatásba és konfliktusba kerülnek ezek egymással, vannak ennek drámaibb és kiegyensúlyozottabb korszakai – véli Schleicher Vera, etnográfus, muzeológus Kultúrfürdő című könyv szerzője.
A hatvanas években lezajló téeszesítés egy fordulópont, mert egy életforma ér véget, de azt nem mondanám, hogy a Balaton hagyományos népi kultúrája felszámolódott, hiszen ez nemcsak gyakorlatokat jelent, hogyan metszünk vagy halásszunk, hanem konkrét tudást. A vízhez és a tájhoz kötődő tudást, a dűlőnevek tudását, mikor, honnan fúj a szél, mikor lesz vihar – ez ma is tovább él. Érdekes, hogy ezt a fajta tudást az ideköltözők viszik tovább, elkezdenek kötődni a térséghez és szorgalmazzák, hogy legyen ismeretük erről a tájról – fogalmazott a balatonfured.hu oldalnak adott interjújában Schleicher Vera.
Szerinte az biztos, hogy a betelepülők és helyiek közötti kapcsolat csak ott tud harmonikusan működni, ahol a helyiek megélhetése részben a turizmusból fakad, vagyis az őslakos, nemcsak elszenvedője a turizmusnak, hanem részesül az ebből származó javakból. A térség igazi tragédiája az, hogy elég hamar kialakult egy központi irányítás.
Jó példa, amikor 1857-ben újra szervezik a fürdőéletet Füreden. A fürdő igazgatósáság jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy az első bizottsági ülésre még meghívják az arácsi gazdák képviselőit, akik javaslatokkal állhatnak elő, együttműködők, két évre rá, azonban már nem hívják őket, a tihanyi apát utasítása ugyanis az, hogy erre az együttműködésre nincs szükség, majd ők meghozzák a maguk döntéseit. Ennél világosabban nem lehet leírni a helyzetet. Ebből nyilván rossz közérzet fakad, ellenállás, ellenségeskedés, túlzott sértettség. Tihanyban például a Balaton Társaság emeltet egy Garay kunyhót, hogy a 19. század második felében, a rege hagyományt megismertessék a helyiekkel és persze a turistákkal. A kunyhóra kiírják, hogy magánterület. A tihanyiak meg jönnek kaszával, vasvillával, mert nem tudják értelmezni, hogy az ő legelőjükön megjelenik egy ilyen kunyhó, azt gondolják, elvették a földjüket. Ezek a konfliktusok megelőzhetők lennének, mert nincs gazdasági tétje, és nincs semmi összeegyeztethetetlen sem, csak értelmezések csapnak össze egymással, hogy mire való a táj – véli az etnográfus.
Kifejtette: a turizmus antropológiai kutatások egyik alaptétele, hogy a turizmus mindenhol konfliktusokkal jár. A legszelídebb formája is konfliktusokkal jár, viszont ennek mértéke nagyon tud különbözni abból a szempontból, hogy a tömegesedés mit jelent, hogy a helyiek mennyire részesei a döntéshozatalnak. A Balatonnál nemcsak a turizmus a problémák forrása, hanem az itt ingatlant szerzők, a nyaralók is, akik az ingatlanjaik révén erős identitással rendelkeznek, ennek megfelelően döntési jogokat kérnek maguknak, ami részükről érthető, de konfliktusokkal jár. Ott ahol a beköltözők és a helyiek között a társadalmi különbség nagyon nagy, jobban kezelhetők a konfliktusok, mert a megváltást látják az ideérkezőkben, ahol közel azonos szinten vannak helyiek és beköltözők, ott egymásnak feszülnek az érdekek.
A világ számos kulturális értéke, sok esetben a turizmusnak köszönhetően maradt fent. A Balaton viszont ebből a szempontból kivétel, mert itt egy pillanatig sem volt a helyi kultúra fontos a beköltözőknek. A Balaton egy rekreációs telep, itt a víz a kultúra.