Sárkányhajó-verseny a Galerius Fürdőben (siofok.hu)

Február 29-én, szombaton rendezi meg Siófok első medencés sárkányhajó-versenyét a Galerius Élményfürdő és Wellness Központ együttműködésben a Siófoki Kajak-Kenu Sportegyesülettel. 

– Mióta sárkányhajózunk, azóta tervezünk egy ilyen jellegű eseményt, de még tavaly sem volt erre kapacitásunk. Mivel azonban a téli felkészülésünk során nagyon hiányzik a víz, keressük a lehetőségeket és ahol tudunk élünk vele. Az idei évtől sikerült együttműködnünk a Galerius Fürdővel, ahol heti háromszor tartunk kajakos tréningeket. Klubunk kezdetben nem foglalkozott sárkányhajózással, de az évek során nagyon megkedveltük. A szabadidős sportjainkat is szeretnénk fejleszteni, a felnőttek sportolási lehetőségeit erősíteni, így ez a február 29-re szervezett sárkányhajó-verseny kiváló lesz erre – nyilatkozta a siofok.hu-nak Kardos László, a Siófoki Kajak-Kenu Sportegyesület elnöke.

A versenyre nevezni 6 fős csapattal lehet, az online nevezési lap kitöltésével. A nevezés fontos feltétele, hogy csapatonként minimum 1 hölgy tagnak lennie kell a csapatban, igazolt sárkányhajó versenyző nem nevezhető, csak amatőrök jelentkezését várják. Korhatár: minimum 14 év.

A Galerius Élményfürdő és Wellness Központ vezetője, Balogh Renáta is arról számolt be, hogy nagy örömmel fogadták a kajak-kenusok edzéseit, programjait.

– A siófoki kajak-kenusokkal jó az együttműködés, színesítik programjaikat, akárcsak a „Szökjön ki egy fürdőbe” akció, mely szintén február 29-én lesz – mondta el Balogh Renáta.

A siófoki Galerius Fürdő ugyanis csatlakozott a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezéshez, mely szerint a februári szökőnapon féláras kedvezményekkel várják a kikapcsolódni vágyókat.

Hasznos információk a Sárkányhajó-versennyel kapcsolatban Siófok Város holapján.