Sándor-napi mustrát tartottak Tapolcán (veol.hu)

-A bormustra ékes bizonyítéka, hogy a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ a gyakorlatorientáltságot tartja szem előtt. Most a mindennapi gyakorlatban megjelenő produktumot kóstolhatjuk – mondta a XVI. Sándor-napi bormustrán Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója a Tamási Áron Művelődési Központban.

Mint mondta, a badacsonyi szőlészeti, borászati kutatóintézet borait kóstolják a tematikus esten, ez pedig egybeesik a központ hitvallásával, miszerint legfontosabb feladat a gyakorlatorientált kutatások segítése.

– Nagyon jó boraink vannak, vendégeink ezekből kapnak most ízelítőt. Mintegy húsz fajtából, amely az intézet szellemi terméke, de különböző termőhelyekről származik az észak-balatoni borrégióból – mondta a főigazgató.

Dobó Zoltán polgármester köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a kóstolandó borok okot adnak az elégedettségre az év első komolyabb ilyen jellegű seregszemléjéről távozóknak.

Elmondta továbbá, hogy Tapolca szeretne újra a történelmi borrégió központja lenni, a mai borászok elődeire méltó módon emlékezve.

Májer János, a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének igazgatója, a badacsonyi kutatóállomás vezetője bevezető előadásában a kutatóállomáshoz kapcsolódó azon borszőlőfajtákat mutatta be, amelyek a balatoni borrégió hat borvidékére jellemzőek. A nemesítési tevékenység történetén túl beszélt az egyes keresztezett fajták elterjedéséről, jellemzőiről.

Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke mutatta be a borokat a szakmai tapasztalatcsere és a vacsora előtt.

Tizenhat évvel ezelőtt Ács János, Tapolca akkori polgármestere kezdeményezésére rendezték az első Sándor-napi bormustrát. A balatoni borrégió borászai a régió legjobb borait kóstolták ezúttal is.